Hétköznapi gyógyszerrel élhető túl a daganat?

A sztatin típusú koleszterincsökkentő csökkentette a négyéves után követési időszakban tapasztalt halálozást a veserákos betegeknél.

Világszerte milliók szednek sztatinokat koleszterincsökkentés céljából, azonban a kutatókban már régóta felmerült a lehetőség, hogy a gyógyszert daganatos betegek kezelésében is használni. Most az Amerikai Urológiai Társaság San Diegóban tartott kongresszusán dr. Scott Eggener és a Chicagói Egyetem munkatársai számoltak be kedvezős eredményekről vesesejtes veserák esetén.

A vesesejtes veserák főként az 50 és 70 éves kor közötti férfiakat érinti, és a sztatinok a daganatos betegség súlyosbodását, progresszióját gátolhatják. Eggener és munkatársai olyan 900 beteget tanulmányoztak, akik 1995 és 2010 között estek át műtéten, és az után követés alapján kiszúrták, hogy a daganatos progresszió alacsonyabb arányban jelent meg azoknál, akik sztatint szedtek. Három év alatt a kontrollcsoportban 17 százalékos volt a halálozás, míg a sztatinok esetén 10 százalék. A gyógyszer emellett megnövelte a túlélési időt is, továbbá gátolta betegség kiújulását és az áttétek kialakulását.

Mindazonáltal az orvosi szakma szabályai szerint ahhoz, hogy az eredményeket el lehessen fogadni, még azokat egy szakfolyóiratban is publikálni kell.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra