Hány év alatt alakul ki a vastagbélrák?

Az összes daganatos megbetegedésről elmondható, hogy a korai diagnózis életet menthet. Ehhez azonban nem árt tudni, mégis mennyi idő kell ahhoz, hogy a rák kialakuljon. Hány év szükséges a vastagbélrák kifejlődéséhez?

Hogyan alakul ki a vastagbélrák?

A vastagbélrák gyakran alakul ki polipokból, melyek véletlenszerűen fordulhatnak elő, pár százalékuk csak örökletes. Hosszú idő alatt telik el, míg ezekből a polipokból daganat fejlődik ki. Egyes betegségek is elősegítik a daganat kialakulását, ilyenek a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség is.

A vastagbélrákról elmondhatjuk, hogy kifejezetten gyakori a családon belüli halmozódás. A vastagbélrák 60-65 százalékban polipokból vagy a colitis ulcerosából alakulnak ki, a maradék 30-35 százalékban pedig olyan genetikai hibák felelősek a betegség kialakulásáért, melyek következtében a sejtek örökítőanyagában fellépő hibákat nem javítják ki.


Ezek a hibák lehetnek örökletesek, vagy szerzettek is, azonban általánosságban elmondható, hogy az így kialakult rák sokkal jobban kezelhető, nehezebben képez áttétet és nagyobb a túlélési arány is.

Milyen stádiumokat ismerünk?

0. stádiumban nagyon korai rákról van szó, és a vastag- illetve végbél legbelső szöveti rétegeit érinti.

1. stádiumban, már a bélfal belső részének nagyobb része érintett.

2. stádiumú daganat esetében a bélen kívülre, a közeli szövetekre is kiterjed a daganat, a nyirokcsomókat azonban, melyeken keresztül az áttétképzésnek nagyobb az esélye, még nem érinti.

3. stádium esetén a nyirokcsomók érintettek, a test más részei feltehetően nem.

4. stádiumnál további részek érintettek, a tumor hajlamos máj- és tüdőáttétet képezni.

50 éves kor felett érdemes pár évente kolonoszkópiát vagy gasztroszkópiát végeztetni
50 éves kor felett érdemes pár évente kolonoszkópiát vagy gasztroszkópiát végeztetni

Hány év a betegség kialakulása?

A vastagbélben található polipok 40 év felett egyre gyakoribbak, és könnyebben előfordul, hogy valamelyikből daganat alakul ki. A vastagbélrák kifejlődésének ideje 10 év is lehet, ám 50 év felett érdemes kolonoszkópiát végeztetni 3-5 évente, így szinte biztosan megelőzhető a probléma.

Hogyan szűrik a betegséget?

A vastagbéldaganat szűrésére több opció is van. Ehhez székletmintát elemeznek, melyből szemmel nem érzékelhető, azaz okkult vérzést állapíthatnak meg. Azonban a pozitív teszt nem csak daganatra utalhat, ezért ha vért találnak a székletben, indokolt további vizsgálatokat is elvégezni.

A vastagbélrák korai tünetei

A vastagbélrák korai tünetei jelentkezésekor érdemes minél hamarabb bejelentkezni az orvoshoz, hiszen minél korábban észreveszik az elváltozást, annál könnyebben gyógyítható a betegség. Mire figyeljünk?

Ilyenkor érdemes kolonoszkópiát, vagy gyomortükrözést végeztetni. Előbbi során a teljes végbelet átvizsgálják és a problémát jelző területekről szövettani mintát vesznek, a polipok pedig a vizsgálat közben eltávolíthatóak.

A székletben található friss vér a vastagbélrák jelenlétének egyik tünete lehet, ilyenkor szintén kolonoszkópiás vizsgálatot alkalmaznak.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt vékonyodik, szakadozik a felhőzet, egyre többfelé előbukkan a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag