Évente több mint hétezren halnak meg gyomor- és bélrákban

Tihany, 2007. június 6. (MTI) - Évente mintegy ötezer ember hal meg vastagbélrákban, kétezer ötszázan pedig gyomorrákban - mondta a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke szerdán Tihanyban, a társaság hatnapos nemzetközi kongresszusának zárónapján.

A vastagbélrák már a második helyre sorolható (a tüdőrák után) a Magyarországon leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedések között - tájékoztatta Rácz István professzor az MTI-t. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a béldaganat minden más rákfajtával szemben a leginkább megelőzhető, illetve az lenne, ha a rendszeres szűrés (endoszkópos béltükrözés) megoldott volna.

Százezrek szűréséről lenne szó (elsősorban az 55-65 évesek köréről), s ehhez jelentős műszerbeszerzés, továbbá a szűrőhálózat kiépítése szükséges, amelyre az egészségügy jelen pénzügyi helyzetében nincs reális lehetőség - mondta a társaság elnöke, megjegyezve ugyanakkor, hogy nem túl sok pénzről lenne szó indulásként.

Rácz István szerint "mindössze másfél milliárd forintos egyszeri beruházással kialakítható lenne - a jelenlegi endoszkópos centrumokra ráépítve - a szűrőhálózat".

működtetésük nyilván további költségeket jelentene - tette hozzá, megjegyezve, hogy most éppen "ellenkező irányba mozog sajnos a rendszer", hiszen kapacitásokat szűkítenek. Ilyen helyzetben nemzeti rákmegelőző kapacitást felépíteni roppant nehéz - jegyezte meg.

Rácz István szerint ugyanakkor a célszerű onkológia (rákkezelés, rákkutatás) "leginkább a rákmegelőző állapotokat célozza meg, nem pedig a kifejlett daganatok kezelését".

A professzor rámutatott: ahol rendszeres gyomor- és vastagbél szűréseket végeznek - példaként az Egyesült Államokat és Lengyelországot említette -, ott "tízéves viszonylatban mintegy 30 százalékkal csökkent a daganatos megbetegedés". Hozzátette ugyanakkor, hogy e rákfajta kialakulásában mintegy 20-25 százalékban a genetikai, örökletes tényezők nagy szerepet játszanak, de az is tény, hogy a rost- és vitamindús étkezés csökkentheti a daganat kialakulásának az esélyét, míg a dohányzás, az alkohol és a kövérség kockázatnövelő tényező.

A hatnapos gasztroenterológiai kongresszuson 1300 orvos vett részt - több mint ötvenen külföldiek -, s a tizenegy szekcióban több száz tudományos előadás hangzott el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra