Eutanáziát engedélyeztek egy betegnek a svájci főváros egyetemi klinikáján

Bern, 2007. november 11. (MTI/dpa) - Eutanáziát engedélyeztek egy halálos betegségben szenvedő páciensnek a svájci főváros nagy nevű egyetemi klinikáján - erősítette meg a kórház szóvivője a Sonntag című svájci vasárnapi lap értesülését.

Az intézet vezetése első alkalommal járult hozzá még áprilisban, hogy egy tumoros beteg altatóból halálos dózist adjon be saját magának a kórházi szobájában. A halált okozó altatószert az eutanáziát támogató Exit nevű szervezet bocsátotta a páciens rendelkezésére, akinek erős fájdalmai mellett semmi esélye nem volt a gyógyulásra. A férfi maga is az Exit tagja volt.

Az eutanázia engedélyezéséről a klinika igazgatójából, az ápolási igazgatóból, egy ápolási szakértőből és a kórház etikai bizottságának elnökéből álló testület döntött. A grémium álláspontja szerint ugyan a beteg elvileg otthon vethetett volna véget önkezével életének, ebben az esetben azonban a szállítás felesleges szenvedést okozott volna.

A svájci orvostudományi akadémia etikai bizottsága februárban arról határozott, hogy Svájcban minden kórház maga döntheti el, segédkezet nyújt-e az eutanáziához. A lausanne-i egyetemi kórház már 2006 óta engedélyezi a passzív eutanáziában való segédkezést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra