Ennyi ember szenvedett ráktól a középkorban

A korábban véltnél tízszer magasabb volt a rákbetegségek aránya a középkori Angliában.

Nagyjából tízszer magasabb volt a rákbetegségek előfordulási aránya a középkori Angliában, mint azt eddig vélték a kutatók, ami azt jelenti, hogy a korabeli felnőttek 9-14 százaléka szenvedett valamilyen daganatos betegségtől halálakor - állapították brit kutatók, akik a világon elsőként végeztek röntgen- és CT-vizsgálatot az iparosodás előtti időkben élt emberek csontmaradványain a rák jelei után kutatva.

Öt járvány, amely megváltoztatta a történelmet A történelemkönyveket olvasva úgy tűnhet, hogy a világ folyását hatalmas uralkodók, véres csaták döntötték el - valójában azonban az igazán jelentős eseményeket ennél sokkal kisebb, mondhatni mikroszkopikus méretű dolgok befolyásolták. Kattintson a részletekért!

Tízszer több rákos volt, mint hitték

A témában készített korábbi kutatások csupán a csontok külsejét vizsgálták rákra utaló károsodásokat keresve. Ezek alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a rákbetegségek ritkák voltak a középkori Angliában, a népesség mindössze kevesebb mint egy százalékát érintve - olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján. Az intézmény szakemberei által vezetett kutatócsoport most az egyetemi város környékén lévő, 6. és 16. század közötti középkori temetőkből származó 143 csontvázon végzett vizuális és radiológiai vizsgálatokat. Az eredményeket a Cancer című folyóirat publikálta.

A csontok vizsgálata alapján jóval több rákbeteg élt a középkori Angliában, mint hitték. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A csontok vizsgálata alapján jóval több rákbeteg élt a középkori Angliában, mint hitték. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A CT-vizsgálat révén láthatóvá vált a rák okozta károsodás azokban a csontokban, amelyek kívülről teljesen normálisnak néztek ki. "A modern kutatások azt mutatják, hogy a lágyszövetekben kialakuló rák az emberek egyharmadánál-felénél terjed át a csontokra. Mi összevetettük ezt az adatot a tanulmányunkban azonosított, csontáttétekre utaló bizonyítékokkal, hogy megbecsüljük a rákbetegségek előfordulási arányát a középkori Angliában" - mondta Piers Mitchell, a tanulmány vezetője.

A szakemberek az eredményeik alapján úgy vélik, hogy a középkori felnőtt népesség 9-14 százalékának lehetett rákja teste valamely részében. Dittmar szerint egészen mostanáig úgy vélték a kutatók, hogy a középkor emberének egészségére a fertőzéses megbetegedések, úgy mint a vérhas és a bubópestis, valamint az alultápláltság és a balesetekből, hadviselésből származó sérülések jelentették a legfőbb fenyegetést. A mostani eredmények fényében azonban a rákbetegségek is felkerültek erre a listára.

A szakemberek szerint a jelenkori Nagy-Britanniában az emberek mintegy 40-50 százaléka küzd rákkal a halálakor, ami azt jelenti, hogy a betegség 3-4-szer gyakoribb, mint a középkorban. Valószínűleg számos tényező közrejátszik a rákbetegségek előfordulásának magas arányában, úgy mint a dohánytermékek, a légszennyező anyagok, a DNS-t károsító vírusok, valamint a hosszabb élettartam, amely lehetőséget ad a betegség kifejlődésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra