Elszáll a füst

Az utóbbi évek fejleményei alapján úgy tűnik, hogy Európa kezd kigyógyulni több évszázados dohányfüggőségéből.

Több EU-tagállamban teljesen betiltották a dohányzást középületekben, a megengedőbb országokban a korlátozás részleges, vagy a törvény a dohányosoknak kedvező kiskapukat tartalmaz.

A törekvések zöme azonban egyértelműen a passzív dohányosok védelmére irányul, ami indokoltnak is tűnik: becslések szerint évente legalább 70000 felnőtt hal meg Európában passzív dohányzás miatt kialakult ártalmak (tüdőrák, keringési betegség) következtében. Az EU statisztikai hivatalának felmérése szerint az európai lakosság túlnyomó többsége (80 %-a) egyetért azzal, hogy zárt közterületeken teljesen tiltsák be a dohányzást.

A szigorítások elodázására alkalmas indokot szolgáltathatnak az olyan törvényhozói botlások, mint az Európai Parlament (EP) 2007 elején hozott határozata, amely felfüggesztette a parlament hivatali épületeiben nemrég életbe lépett dohányzási tilalmat. A gesztusértékű döntés ellen több egészségvédo civil szervezet tiltakozott, mivel szerintük az EP által mutatott rossz példa kihat a tagállamok törvénykezésére. Februárban például Bulgáriában elvetették, hogy teljes dohányzási tilalmat léptessenek életbe közterületeken.

A teljes tiltást először Írországban vezették be 2004- ben, ahol kedvezőek a tapasztalatok, a lakosság többsége elfogadta az új szabályozást. A pozitív ír példa ragadósnak bizonyult, hiszen az elmúlt két évben Olaszország, Skócia, Wales, Málta és Svédország is a legszigorúbb szabályozás mellett döntött. A szigetországi jó tapasztalatok láttán Anglia is a teljes szigorítás mellett döntött, amitől hosszú távon azt várják, hogy 2 0-3 0%- kal csökkenjen a dohányosok száma.

A kontinens nagy részén (köztük hazánkban is) részleges tiltás érvényesül. Franciaországban az 1990-es években egyszer már sikertelenül próbálkoztak a dohányzás korlátozásával, de a mostani lépcsőzetesen szigorodó szabályozás talán sikerrel fog járni. Spanyolországban csak az éttermek és szórakozóhelyek egy részében vezettek be dohányzási tilalmat, de már ez is elég volt ahhoz, hogy a dohányosok aránya egy év alatt néhány százalékkal csökkenjen.

Mióta egyértelműen bebizonyosodott a passzív dohányzás egészségkárosító hatása, nincs olyan politikus, politikai erő, aki a közterületeken való dohányzás korlátozása ellen foglalna állást. Az eddigi tapasztalatok szerint a korlátozásoknak könnyen érvényt lehetett szerezni, azokat pedig a dohányosok jó része is elfogadja, ugyanis a függők zöme ambivalensen viszonyul szenvedélyéhez, és szeretne leszokni a dohányzásról. (Spinney, L: Public smoking bans show signs of success in Europe. The Lancet 369. 150 7-1 508, (2007)

CsD

Gyógyszerészet

(2007.07.16. 08:59)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra