Életet nyerhet - ingyenes szűrési lehetőség

Nem tombolán, nem lottón, hanem azzal, hogy odafigyel a hétköznapjaira, a táplálkozására, a mozgásra, és elmegy a szűrővizsgálatokra - hívja fel a figyelmet ingyenes szűrővizsgálati napjára a Korkontroll társaság.

Hazánkban évente mintegy 32 ezer ember hal meg rosszindulatú daganatos betegség következtében, közülük több mint 7 ezer ember emlőrák, méhnyakrák, vastagbélrák és végbéldaganat miatt, azaz olyan betegségekben, amelyek kimutatására létezik hatékony szűrővizsgálat. A tüdőrák, a fej-nyakrák valamint a vastagbélrák és végbélrák miatt kétszer magasabb a halandóság, mint az Európai Unió többi tagállamában. A férfiaknál és nőknél egyaránt vezető halálok a tüdődaganat. A nőknél ezt követi az emlőrák és a vastagbélrák, a férfiaknál a vastagbélrák és végbélrák, valamint a szájüregi daganatok.

Ugyanakkor a daganatos betegek 50 százaléka meggyógyul!

Sok tumorfajta ma már egyáltalán nem számít halálos kórnak, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb azoknak a száma, akik hosszú időn keresztül élhetnek együtt a betegséggel, vagy éppen meg is feledkezhetnek róla.

A Kor Kontroll Társaság és Országos Onkológiai Intézet nyílt napja a VIII. kerületi Kesztyűgyár Közösségi Házban lesz (Mátyás tér 15.) 2009. január 29-én.

PROGRAM

9.30-9.40 Megnyitó és köszöntők

Dr. Dénes Margit a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere

B.Király Györgyi a Kor Kontroll Társaság elnöke

Dr. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója

Vastagbéldaganat

9.40-11.00 Hitek és tévhitek a rák kezeléséről, beszámoló a legújabb gyógyszeres és egyéb terápiákról

Dr. Polgár Csaba főorvos, sugárterápia

Dr. Géczy Lajos főorvos, klinikai onkológus

Dr. Balog Sándor OALI főigazgató

Dr. Szűcs Miklós urológus főorvos

Dr. Ottó Szabolcs főigazgató helyettes

Dr. Szőke János adjunktus hisztológia

Dr. Pulay Tamás professzor

Bodor Mária, a Rákbetegek Országos Szövetsége elnöke

Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke

Levezető elnök: B. Király Györgyi és Dr. Kásler Miklós

11.00-11.15. Mixer-show magyar bajnokokkal

Moderátor: Molnár Marianna

11.15-11.45 Veled is megtörténhet!

Igaz történetek, embermesék

Moderátor: Bulla Bianka

11.45- 12.15. Kegye János pánsíp művész koncertje

Moderátor: Molnár Marianna

11.00-12. 00 Sajtótájékoztató a földszinten

Moderátor: B.Király Györgyi

12.15 - 13.00 A képalkotó diagnosztika szerepe a szűrésben, és a betegség diagnosztizálásában

Moderátor: Dr.Kásler Miklós

Dr. Gödény Mária főorvos

Dr. Szentirmay Zoltán professzor

Dr. Papp Ákos professzor

Dr. Borbély Katalin főorvos

Dr. Petri Klára főorvos

Tüdőrák

13.00-14.00 Praktikus tanácsok rákbetegeknek lélekről testről, fájdalomcsillapításról

Moderátor: B.Király Györgyi

Dr. Embey Isztin Dezső főorvos

Dr. Riskó Ágnes pszichológus

Dr. Lehoczkiné Hanyecz Katalin ápolási igazgató

Dr.Gulyás Gusztáv főorvos

14.00-14.15 Jótékonysági árverés

A felajánlott festmény bevételét egy rákbeteg családja kapja.

Moderátor: Molnár Marianna

14.15 - 14.30Tombola

Nyeremények átadása: Molnár Marianna, Bulla Bianka

Egész nap ingyenes szűrővizsgálatok: koleszterin, vércukor, vérnyomás, testzsír, stresszmérés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra