Egy tampon elég lehet a a női rák szűrésére

HáziPatika

Egy nap elérhető lesz egy tamponos teszt, melynek segítségével a magas kockázati körbe tartozóknál korai stádiumban felfedezhető lesz a petefészekrák - állítják a Virginiai Egyetem kutatói.

Egy hagyományos hüvelytampon képes lehet felfogni a daganatos petefészekből kiszabaduló hibás DNS-t. Dr. Charles Landen és munkatársai szerint a vaginában található daganatos sejteket és hibás DNS kimutatását célzó szuperszenzitív módszerek az ép petefészekkel rendelkező hölgyek 60 százalékában működnek. Ez a hatékonyság azonban túl alacsony, a detektáló módszert pedig túl drága lenne bevezetni az általános populációban.
Azonban a tampon alkalmazása mellett növekszik a hatékonyság, így magas kockázatú egyének esetében a módszernek lehet létalapja. Az Obstetrics & Gynecology folyóiratban közölt vizsgálatban 33 beteg vett részt, nyolc esetben kifejezetten előrehaladott stádiumú, úgynevezett szerózus szövettani típusú petefészekrákról volt szó. Mivel három esetben korábbi műtét miatt nem volt már ép petevezeték, ezért kizárt volt, hogy a petefészekből a vaginába juthatott volna. A maradék öt esetben azonban sikerült tamponból detektálni a hibás DNS-t.

A tampon segíthet a petefészekrák szűrésében

A tampon segíthet a petefészekrák szűrésében


Az Egyesült Államokban évente mintegy 22 ezer petefészekrákot diagnosztizálnak, és 14 ezren halnak meg ezen betegség következtében.

Petefészkekben igen sokféle rosszindulatú daganat alakulhat ki. Ezek döntő többsége cisztás mirigyrák (adenokarcinóma), ezért az alábbiakban ennek ismertetésére szorítkozunk. A petefészekrák a nőknél az ötödik leggyakoribb rosszindulatú daganat. A petefészekrák a nők összes rákos megbetegedésének mintegy 4 százalékát teszik ki. Annak esélye, hogy egy nőnél élete folyamán petefészekrák alakuljon ki, 1,7 százalék a petefészekrák okozta halál esélye pedig 1 százalék körüli. Tudjon meg többet a betegségről, kattintson!

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+9, +15 °C
Minimum:
+3, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a Dunántúlon a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is előbukkan, keleten azonban még sok lesz a felhő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag