Diétázzon, aki daganatos beteg?

A bélrák előrehaladott stádiumában szenvedőknek nagyobb esélyük van a betegség későbbi visszatérésére és a halálozásra, amennyiben szénhidrátdús táplálkozást folytatnak - áll egy friss tanulmányban.

Ugyanez a hátrány elmondható magas glikémiás terhelésű étrend esetén is, amely többek között kenyérfélék, burgonya és sült fogások fogyasztását jelenti. Mindkét eredmény arra a korábbi megfigyelésre épül, miszerint az elhízás és az ülő életvitel növeli a rák visszatérésének és halálos kimenetelének kockázatát. A szakirodalomban ismert összefüggés alapján az súlyfölösleg és az elégtelen testmozgás negatívan hat az inzulinszintre, így emeli az úgynevezett hiperinzulinémiás állapot veszélyét a bélrákon túlesett pácienseknél.

Dr. Jeffrey Meyerhardt, a bostoni Dana-Farber Rákkutató Intézet munkatársa, s egyben jelen kutatás vezetője szerint a című szakfolyóirat novemberi számában megjelent eredmények élesen hangsúlyozzák korunk életmódproblémáinak jelentőségét. "Figyelembe véve, hogy a rákdiagnózis után magas szénhidráttartalmú étrendet folytató betegek valószínűleg betegségük előtt is hasonlóan egészségtelenül táplálkoztak, nem zárhatjuk ki, hogy éppen ezért estek egy agresszív tumorfajta áldozatául" - mondta Dr. Meyerhardt.

Az étrend és a bélrák túlélés közötti összefüggés vizsgálatára több mint ezer, harmadik stádiumú rákkal kezelt páciens adatait elemezték. Mindegyikük fél éven át beszámolt a kemoterápia melletti étkezési szokásairól, s újabb hat hónapon át az azt követő esetleges változásokról. Az egyes szénhidráttípusok hatásának mérlegelésekor kiderült, hogy a fokozott fruktózfogyasztás és glikémiás terhelés jár együtt a bélrák agresszívabb terjedésével, s utóbbinál egyértelmű kapcsolat figyelhető meg.

Dr. Neal Meropol és Dr. Nathan Berger, a Clevelandi Orvosi Egyetem szakértői hangsúlyozták, hogy ezek az eredmények azért is helytállóak lehetnek, mert közismert: a rákos sejtek cukorral táplálkoznak. Lona Sandon, a Texasi Egyetem dietetikusa ugyanakkor óva int tőle, hogy "túl sokat lássunk" az újonnan megszerzett információba. "A legfontosabb, hogy ez egy megfigyelésen alapuló tanulmány, tehát nem ok-okozati összefüggést tár föl. Csak erre alapozva nem tehetünk étrendi ajánlást, illetve nem változtathatunk a meglévő irányelveken. A lényeg továbbra is az egészséges táplálkozás, a korlátozott cukorbevitel és a megfelelő testsúly" - összegezte az életmódkutató.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra