Csányi Sándor kiállt a rákbetegekért is

Zöldbe öltözött a Deák tér és a Gödör klub szeptember 15-én, a limfóma világnapján, a szervezők így igyekeztek ugyanis felhívni az emberek figyelmét erre a kevéssé ismert, rosszindulatú, nyirokrendszeri daganattípusra.

Az esemény háziasszonya, a limfómából gyógyult modell, Csákvári-Sarnyai Eszter volt, aki szívszorító történetét pantomimelőadók segítségével osztotta meg a résztvevőkkel. Csányi Sándor színművész - esemény fővédnöke - hisz a megelőzésben, így a daganatos betegségek prevenciójának fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. A színész arra buzdított mindenkit, hogy igenis szánjon egy-egy napot a szűrésre, megelőzésre, hiszen ezzel saját életét mentheti meg.

A rendezvény helyszínéül az Erzsébet téri Gödör klubot választották, ezzel is utalva a betegség rejtőzködő voltára és a betegek által megélt nehezebb, legmélyebb időszakokra. A zöld szín a remény és a megújulás szimbóluma mellett a limfóma nemzetközileg elfogadott színe is. Az esemény kapcsán, a forgalmas Deák téri metrómegállóban felállított Limfóma Kontroll Pontokban az érdeklődők lehetőséget hematológus szakorvosokkal konzultálni az esetleges tünetekről, kérdéseikről. A metróaluljáró ezúttal egy informatív kiállításnak is otthont ad, amely a betegség tüneteit, lefolyását, kezelési lehetőségeit foglalja össze.

Magyarországon a Limfóma Koalíció tagjaként a Magyar Rákellenes Liga karolta fel a kezdeményezést és az orvos szakma kiemelkedő szakértőit felkérve immár ötödik éve szervez betegtájékoztató, felvilágosító programot a laikus közvélemény és az érintettek számára. "Az idei évben szeretnénk még közelebb kerülni a lakossághoz, hogy minél több emberhez jussanak el a limfómával kapcsolatos üzenetek" - mondta Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, aki szintén felszólalt az idei megnyitón.

Mi is az a limfóma?

A limfóma a nyirokrendszer rosszindulatú daganata. Egy eredményesen kezelhető betegség, de ennek ellenére sokan csak későn, előrehaladott állapotban kerülnek szakorvoshoz, így gyógyulási esélyeik sajnos jelentősen csökkennek. A rejtőzködő betegségnek is nevezett limfóma még ma is azok közé a daganatos megbetegedések közé tartozik, amelyekről viszonylag keveset tudnak. A megduzzadt nyirokcsomókon túl "megmagyarázhatatlan" láz, köhögés, nehézlégzés, erős éjszakai izzadás, akaratlan és jelentős fogyás, valamint makacs bőrviszketés jelenléte is utalhat a limfómára. Korai felismerést követően ma már az egyik legeredményesebben gyógyítható daganatos rendszerbetegség, melyben a helyes szakmai cselekvés, a betegek tájékoztatása, és a civilszervezetek támogatása kiemelten fontos.

Tudjon meg többet a limfómáról egy korábbi cikkünkből !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra