Csak magáncégek PET-CT-vizsgálatait finanszírozza az OEP

Nem finanszírozza az OEP a kecskeméti kórház PET-CT készülékének működtetését. Az Egészségügyi Minisztérium szerint nem is tárgyaltak a készüléket beszerző Bács-Kiskun-Megyei Önkormányzat akkori szocialista vezetőivel a készülék befogadásáról. A kecskeméti PET-CT-t Gyurcsány Ferenc miniszterelnök avatta fel 2006 szeptemberében.

- A feleségemnél korai stádiumban lévő vesedaganatot diagnosztizáltak. Még semmilyen tünete nem mutatkozott a betegségnek. A tumort eltávolították, nagyon izgultunk, hogy kell-e majd utókezelésre járnia. Az onkológiai osztályon mindig rengeteg páciens van, a folyosón várakozva mesélték a feleségemnek, hogy az utókezelésre járó betegeknek kihull a haja, meglazul a foga, egyszóval rengeteget szenvednek.

Ettől mi megmenekültünk. Saját magamat és a lányomat is megvizsgáltattam, szerencsére nálunk nem találtak semmilyen problémát. Összesen 750 ezer forintot fizettem a vizsgálatért, de nem sajnálom. Aktív időmben jól kerestem, én ezt megengedhetem magamnak.

Én az életem vége felé járok, és gyakran elgondolkodom: mi lesz azokkal a fiatal emberekkel, akiknek három-négy gyereket kellene felnevelniük, de meghalnak, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy kifizessenek egy ilyen vizsgálatot.

Borbély Lajos szerint aki azt mondja, hogy nem fél a haláltól, az hazudik.

- Képzelje magát annak a rákbetegnek a helyébe, aki tudja, hogy két-három hónap van hátra az életéből - folytatja a nyugdíjas jogász. - Milyen napokat él át, közben pedig azt mondják neki: ha időben ment volna, meggyógyíthatták volna. Ezt a készüléket propagálni kellene, hogy jöjjenek az emberek, mert a rákot lehet gyógyítani, ha időben felfedezik, márpedig ezzel időben fel lehet fedezni.

Úgy néz ki a dolog, hogy aki nem tudja a vizsgálatot megfizetni, az meghalhat, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ennek a kórháznak nem fizeti ki a vizsgálatokat. Itt a hatalmas onkológiai központ, a rengeteg beteg - hát mit vétett ez a kórház, meg az itteni emberek, hogy ezt tegyék velünk?

Dr. Szelei Béla, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának radiológus főorvosa gyors felsorolást tartott arról, hogy az ultrahangtól kezdve a computertomográfon (CT) és a mágnesesrezonanciavizsgálaton (MR) át a PET-CT kombinációig milyen gyorsuló ütemben fejlődik a képalkotó diagnosztika.

A PET-nek - a pozitronemissziós tomográf rövidítése a mozaikszó - az a lényege, hogy segítségével akár kéthárom milliméteres elváltozást is észre lehet venni, következtetni lehet rá, hogy az közönséges hegszövet, netán visszamaradt, vagy kiújuló daganatszövet, és ha daganatszövet, akkor jó vagy rosszindulatú.

A PET a gyanús elváltozásokról nagy pontossággal jelezi, hogy miképpen lehet őket minősíteni, a párhuzamosan végzett CT-vizsgálat pedig a helyüket határozza meg.

- A kicsi és korai stádiumban lévő daganatot jobb eséllyel tudjuk gyógyítani, mint a késői stádiumban felfedezett, esetleg áttétes tumorokat - magyarázta dr. Szelei Béla. - A későn kórismézett ráknak a kezelése is sokkal költségesebb. A kemoterápiás eljárások - amelyek költségét egyébként fedezi az OEP -, egyre drágábbak. Számos esetben azt is előre vizsgálni kell, hogy az adott esetben a szóba jöhető kemoterápia hatásos-e - ez a vizsgálat is pénzbe kerül.

Ha ezeknek a hagyományosabbnak számító vizsgálatoknak és kezeléseknek a költségét összeadjuk, valószínűleg nagyobb összeg jön ki, mintha a PET-CT-vizsgálattal időben felderítenénk a folyamatot. Egy rákbeteget öt év tünetmentesség után tekintenek gyógyultnak - a tumor kiújulását is korai stádiumban lehetne diagnosztizálni a PET-CT-vel.

Magyarországon négy PET-CT központ létezik. A kecskemétit kivéve mindegyiket befogadta finanszírozásra az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A legutolsó készüléket 2007. május 4-én adták át a Debreceni Tudományegyetem orvostudományi centrumában. Debrecenben korábban is végeztek PET-CTvizsgálatokat, de idén májustól az OEP által finanszírozott esetek számát 100-ról 220-ra emelték.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza 97 ágyasra bővített, hatalmas onkoradiológiai központját 2006. szeptember 9-én, a helyhatósági választások kampányában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök avatta fel. A készüléket az akkor szocialista többségű Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés vásárolta hitelbe, 460 millió forintért.

- A másik három PETCT mindegyike, amelyeket finanszíroz az OEP, magánkézben van - mondta dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza főigazgatója. Az itteni onkoradiológiai központ azért létesült, hogy a délalföldi régió daganatos betegeit ellássa. Arra számítottunk, hogy a vételárat majd abból a pénzből fogjuk törleszteni, amelyet a készüléken végzett vizsgálatokért kapunk.

Ma mindössze napi néhány vizsgálatot tudunk végezni, amelyeket a kórház maga finanszíroz. A megyénél növeli a költségvetési hiányt a hitel törlesztése. Teljesen érthetetlen számomra, hogy ha nincs erre több pénze az OEP-nek, miért nem lehet a mostani PET-CTkontingenseket újraosztani.

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya válasz nélkül hagyta azt a kérdésünket, tudott-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról, hogy olyan készüléket avat fel, amely majd kihasználatlanul áll a jövőben.

A válaszból viszont kiderült, hogy az OEP évről évre több pénzt szán a PET-vizsgálatok finanszírozására, hiszen a befogadott esetszám nő: 2006-ról 2007-re az engedélyezett esetszámot 3200-ról 6902-re emelték. Csak éppen újabb szolgáltatót nem engednek be a körbe, mert a minisztérium szerint a meglévő szolgáltatók kapacitása is elegendő az ország teljes lakosságának ellátásához.

A válaszból nem derült ki, hogy ha ez igaz, akkor Debrecenben miért állítottak üzembe 8 hónappal a kecskeméti után új PET-CT-t. Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya szerint a miniszterelnök úgy avatta fel a kecskeméti PET-CT-t, hogy előtte nem folytak tárgyalások a minisztérium és a készüléket hitelben megvásárló, akkor MSZP vezette Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés vezetői között arról, hogy finanszírozza-e az OEP a működtetését.

Nem adott érdemi választ a minisztérium sajtóosztálya arra a kérdésünkre, hogy ha a már befogadott diagnosztikai szolgáltató magáncégek PET-készülékestől privatizálnák a kecskeméti kórházat, akkor azt követően az OEP finanszíroznáe az ottani PET-CT-t is. Azt viszont megerősítették, hogy új szolgáltatót leghamarabb 2012-ben fogadhatnak be - 2006 és 2012 között pedig a négyszeresére nő az OEP által finanszírozott vizsgálatok száma.

- Amelyik beteg képes és hajlandó kifizetni a 250 ezer forintot, annak el tudjuk végezni a vizsgálatokat - mondta végezetül Kecskeméten dr. Svébis Mihály főigazgató. - Most tárgyalunk két bankkal arról, milyen feltételekkel hiteleznék meg a betegeknek a vizsgálat árát, amelyet aztán három vagy öt év alatt törlesztenének. Amikor 1980-ban elkezdtem orvosként dolgozni, nem gondoltam, hogy egyszer ezt is megérem.

(2007.07.20. 10:11)

Tanács István - Népszabadság

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra