Brokkolival és karfiollal megelőzhető a prosztatarák

Aki hetente kétszer eszik brokkolit és karfiolt, az akár a felére csökkentheti a prosztatarák veszélyét - állapították meg amerikai kutatók. A karfiol fogyasztása 52, a brokkolié 45 százalékkal csökkenti a veszélyt.

A zöldségek közül messze a karfiol és a brokkoli a leghatásosabb a prosztatarák megelőzésében - állapították meg az amerikai Nemzeti Rákközpont kutatói, akik 2900 ezer olyan férfit vizsgáltak négy éven keresztül, akiknél prosztatarákot diagnosztizáltak.

Megállapították, hogy a brokkolit vagy karfiolt fogyasztó férfiak szervezetében sokkal lassabban terjed a rák. Bár mindkét zöldségféléről tudták korábban is, hogy segíti a rák megelőzését, azt csak most bizonyították be, hogy a prosztatarák ellen különösen hatásosak.

Nagy-Britanniában évente 32 ezer férfinál állapítanak meg prosztatarákot, és tízezren halnak bele a betegségbe - vagyis óránként több mint egy halálos áldozatot követel a kór.

A betegek száma drámaian emelkedik a fejlett, jóléti országokban; Észak- és Nyugat-Európában az összes rákos megbetegedés 12 százaléka felett van a prosztatarákosok aránya. Magyarországon a negyedik leggyakoribb rákfajta.

A megbetegedés veszélye a korral nő - ötven év felett egyre gyakoribb. Némelyik prosztata-tumor lassan nő és ritkán képez áttételt, míg mások nagyon agresszíven fejlődnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra