Biológiai drónokkal támadnak a rákos sejtek

"Biológiai drónok" kibocsátásával segítik legyőzni az immunrendszert a rákos sejtek - állapították meg a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban amerikai és kínai kutatók.

Ezek a biológiai drónok a vérben cirkuláló exoszómák, kicsiny vezikilulomok, amelyek fel vannak fegyverkezve a PD-L1 fehérjével és kifárasztják az immunválaszért felelős T-sejteket, mielőtt azoknak lehetőségei lennének arra, hogy elérjék a daganatot és megkezdjék harcukat.

Immunrendszerünk fontos titkai

Az emberi szervezet meglehetősen jól kiépített védelmi rendszert üzemeltet, hogy távol tartsa vagy elpusztítsa az olyan mikroorganizmusokat vagy rendellenesen működő sejteket, amelyek kárt tehetnének benne. De hogyan is működik ez valójában?

Így nyomják el az immunrendszert a daganatos sejtek

A Pennsylvaniai, a Texasi és a Vuhani Egyetem kutatói tanulmányukban az áttétes melanomára összpontosítottak elsősorban, de azt találták, hogy a mell- és a tüdődaganat is bocsát ki PD-L1 fehérjét szállító exoszómát. A kutatás eredménye paradigmaváltást hoz annak megértésében, hogy a daganatos sejtek hogyan nyomják el az immunrendszert, illetve új utat tár fel annak megállapítására, hogy mely rákos betegek képesek reagálni a PD1-ellenes terápiára, amely feléleszti azimmunrendszerképességét a daganat elleni harcra. A felfedezés egyben új terápiák hatékonyságának fejlesztését is lehetővé teszi.

Kiderült, biológiai drónokat vetnek be a rákos sejtek az immunrendszer ellen, rák immunrendszer melanóma daganatok rákos megbetegedések
Kiderült, biológiai drónokat vetnek be a rákos sejtek az immunrendszer ellen

Az exoszómákat mások között a tumorsejtek termelik, és a sejtközi kommunikációban játszanak szerepet. Képesek az örökítőanyagok, mRNS, a miRNS, valamint a bioaktív lipidek és proteinsejtek szállítására a sejtek között, érintkezéskor akár át is programozhatják a fogadó sejteket. A PD1 elleni terápia megakadályozza a kölcsönhatást a T-sejteken lévő PD-1fehérjeés a tumorsejteken lévő megfelelője, a PD-L1 molekula között, új erőt adva a T-sejteknek, lehetővé téve, hogy kifejtsék tumorgyilkos hatásukat.


"Az immunterápia életmentő sok áttétes melanomában szenvedő beteg számára, de a betegek mintegy 70 százaléka nem reagál a kezelésre. Ezek költséges terápiák, és mérgező mellékhatásuk van, ezért nagyon segítség, ha tudjuk, melyik beteg fog reagálni rá" - mondta Guo Wei, a Pennsylvaniai Egyetem professzora. Egy ilyen biomarker azonosítása a vérben segíthet ennek korai megállapításában, és később annak figyelését is segíti, hogyan hat a kezelés - tette hozzá.

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +25 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok lesz felettünk a felhő, de említést érdemlő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag