Az elhízás újabb veszélyére derült fény

Évente több százezer embernél vezet rákos megbetegedéshez az elhízás - derült ki egy új nemzetközi kutatásból. Az adatok szerint 13 ráktípus kialakulásában lehet szerepe a súlyfeleslegnek.

A világon diagnosztizált összes rákos megbetegedések 4 százalékáért a túlsúly a felelős - állítják a Harvard Egyetem és a londoni Imperial College kutatói. A tudósok közös, átfogó tanulmányukban úgy fogalmaztak, hogy a súlyfelesleg felelős a világon évente diagnosztizált rákbetegségek közül több mint 550 ezer esetért. Érdemes hozzátenni, hogy az említett 4 százalék a világ összes országára számított átlag, de van, ahol sokkal nagyobb az elhízás szerepe a rákbetegségek kialakulásában. A helyzet Egyiptomban, Mongóliában és Puerto Ricóban a legrosszabb, de a világ vezető országai közül például az Amerikai Egyesült Államok sem büszkélkedhet: ott 6,9 százalék ez az arány.

Daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is fokozza az elhízás
Daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is fokozza az elhízás

Magyarországon az összes haláleset több mint egyötödéért daganatos megbetegedések a felelősek, miközben a 15 évesnél idősebb hazai lakosság 30 százaléka elhízott. Részletek itt.

Az USA-ban három emberből kettő túlsúlyos vagy elhízott . Ez egyrészt a helytelen táplálkozási szokásokból adódik - finomított élelmiszerek, vörös húsok, alkohol, mértéktelen szénhidrát- és zsírfogyasztás -, másrészt pedig abból, hogy a nyugati világ embere ellustult, szinte már mindenhová kocsival megy. Egy beszédes adat: az Egyesült Államokban becslések szerint minden egyes emberre jut egy autó. Ezzel szemben Etiópiában, Indiában és a délkelet-ázsiai országokban egy százalék körül, illetve az alatt van a súlyfelesleggel összefüggésbe hozható rákbetegségek aránya. Ennek egyik oka, hogy egészségesebben étkeznek, a szegényebb régiókban sokkal kevesebbet is esznek, mint a vagyonosabb országok lakói, illetve az itt élők aktívabbak, többet gyalogolnak, mint a nyugati világban élők.

A túlsúly és a rák közötti kapcsolat

A tudósok csak abban biztosak, hogy létezik összefüggés a túlsúly és egyes ráktípusok kialakulása között, azt azonban egyelőre még nem tudják, hogy miben áll a kapcsolat pontos háttere. Egyesek szerint a súlyfelesleggel küzdők magasabb inzulinszintje kedvez a rák kialakulásának, mások szerint a túlsúlyos, illetve elhízott emberek szervezetében fennálló krónikus gyulladás is rákkeltő lehet. Mindenesetre a pontos válaszhoz további kutatásokra lesz szükség a jövőben.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra