Antibébi: többszázezer rákot előzött meg

Az antibébi-tablettának vannak mellékhatásai, például növeli a trombózis kockázatát. De a hormonok védenek a méhráktól. Kutatók azt gyanítják, hogy ez a védelem még évtizedekig a tabletta szedése után is fennáll.

Azok a nők, akik antibébitablettát szednek, hosszabb távon - úgy tűnik - kisebb kockázattal néznek szembe, ha a méhrákról van szó. Ritkábban betegednek meg ugyanis ebben a kórban - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely 36 másik tanulmány eredményeit értékelte ki.

A Lancet Oncology című szaklapban közzétett publikáció szerint az ipari államokban az antibébitabletta bevezetése nyomán az elmúlt ötven évben 400 ezer méhrák-esetet előztek meg a 75 évnél fiatalabb nők körében. Ennek a számnak a fele az elmúlt évtizedre vonatkozik.

Az adatok összesítéséből kiderült ugyanis, hogy ezer olyan nő közül, akik soha nem szedtek fogamzásgátlót, 23 betegszik meg méhrákban a 75. születésnapja előtt. Ezer olyan nő közül viszont, akik öt éven át szedték a tablettát, 17 betegedett meg ugyanebben a betegségben a 75. életéve előtt. Ráadásul azok a nők, akik tíz évig szedték a fogamzásgátlót, még ritkábban kaptak méhrákot. Ezerből 13 volt köztük az arány (75 éves kor alatt) – írja a német Spiegel Online .

Hol tart ma a méhnyakrákszűrés?

A kutatók összesen 27 ezer személy adataihoz fértek hozzá, akik ilyen rákban szenvedtek, és 115 ezer nőéhez, akik elkerülték ezt a sorsot. A kutatócsoport által kiértékelt tanulmányok Észak-Amerikára, Európára, Ázsiára, Ausztráliára és Dél-Afrikára vonatkoztak.

A kiértékelés eredményeként azt sejtik a specialisták, hogy azok a nők, akik huszonévesen szedték a tablettát, még évtizedekkel később is a védelmét élvezik, amikor ez a rák már gyakoribbá vált. Valerie Beral, az Oxfordi Egyetem kutatója, a tanulmány elkészítésének irányítója nyilatkozott arról, hogy korábban azt gondolák: a tabletta a rák gyakoriságát fokozza, de valójában kiderült: csökkenti a daganatos betegség bekövetkeztének esélyét.

A fogamzásgátlók védelmet nyújthatnak a méhrák ellen

A tanulmány szerint az ipari államokban a tabletta bevezetése, azaz a hatvanas évek óta mintegy 400 millió nő használta a fogamzásgátlókat. Jóllehet az újabb tabletták sokkal kevesebb ösztrogént tartalmaznak, mint az első generációs fogamzásgátlók, a védőhatás az újabbaknál is érvényesül (és nem is csökkent). A méhrák a negyedik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében. A német Robert Koch Intézet adatai szerint évente Németországban 11 500 nő betegszik meg, és 2400 hal meg méhrákban.

Ugyanakkor a lap kitér arra is, hogy az antibébitablettának vannak nem kívánt mellékhatásai is. Többek között emeli a trombózis kockázatát. Így például 100 ezer nő közül, akik nem használnak hormonális fogamzásgátlót és nem terhesek, évente 5-10 kap trombózist . Százezer olyan nő közül viszont, akik hormonálisan védekeznek a terhesség ellen, ez az arány – hasonló időszakon belül – 20-40 között mozog.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra