A testmagasság növeli a rák kockázatát

Összefügghet a testmagasság és a rák kockázata - erősítette meg a korábbi elméletet egy svéd kutatás, mely ötmillió ember adatait elemezte.

A tudósok azt találták, hogy aki magasabb, annak nagyobb az esélye - egyebek között - a mell- és a bőrrákra: a felnőtt testmagasság minden 10 centiméterével 18 százalékkal emelkedik a rák kockázata a nőknél, 11 százalékkal a férfiaknál - adta hírül a BBC.
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a tanulmány sok más rizikótényezőt nem vett figyelembe, és nincs mitől tartaniuk a magas embereknek, mert a rákkockázat mindenkinél csökkenthető.

Korábbi tanulmányok már kimutatták a magasság és a rák összefüggését, ám ennek oka továbbra sem ismeretes.

Magas nőknél 20 százalékkal bizonyult nagyobbnak a mellrák esélye, magas nőknél és férfiaknál 30 százalékkal nőtt a melanóma kockázata - számoltak be róla a stockholmi Karolinska Intézet tudósai, akik az Európai Gyermekgyógyászati Endokrinológiai Társaság konferenciáján mutatták be kutatásuk eredményeit. A nagyszámú svéd felnőtt adatai több mint 50 évet ölelnek fel.

Magas nőknél 20 százalékkal nagyobb lehet a mellrák esélye

Magas nőknél 20 százalékkal nagyobb lehet a mellrák esélye

A felnőttkori testmagasság ugyan nem sorolható a rák okai közé, mégis úgy vélik, más, a gyermekkori növekedéssel kapcsolatos kockázati tényezőkre utalhat.

A kutatók szerint a magasabb embereknél több, növekedési faktornak nevezett molekulaféle van jelen, ezek szerepet játszanak a rákos daganat növekedésében. Testük több sejtből áll, ez is növeli annak az esélyét, hogy valamelyikük rákossá váljon.

Sarah Williams, a brit Rákkutató Intézet munkatársa elmondta a BBC-nek, hogy a svéd tanulmány nem vett figyelembe egyéb kockázati tényezőket, többek között a dohányzást, és nem szerepelt benne, hogy a nők jártak-e mellrákszűrésre.

Hozzátette: mindegy, ki milyen magas, sokféle módja van annak, hogy csökkentse a daganat kockázatát, ilyen a füstmentesség, az alkoholfogyasztás mérséklése, a testmozgás, az egészséges testsúly elérése és megőrzése vagy a biztonságos napozás.

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a napsütést főleg a Dunántúlon zavarhatják fátyolfelhők.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag