A terhesség így hat a mellrákra

A terhes nők szervezete a terhesség meghatározott hetében olyan változáson megy át, amely jelentősen csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát későbbi életük során - derült ki egy új tanulmányból.

Milyenek a koraszülöttek túlélési esélyei? Részletek itt.

Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy a 30 éves kor előtt lezajlott első szülés mellett kisebb eséllyel jelentkezik mellrák a későbbiekben az anyáknál, dán és norvég tudósok ugyanakkor arra is rájöttek, hogy az ehhez vezető út legfontosabb mérföldköve a várandósság 34. hetére tehető. Érdemes persze megemlíteni, hogy egy átlagos terhesség 40 hétig tart, a 37. hét előtt világra jött gyermekek esetén pedig általában koraszülöttségről beszélünk.

A 30 éves koruk előtt szülő nőkre nézve alacsonyabb a mellrák kockázata
A 30 éves koruk előtt szülő nőkre nézve alacsonyabb a mellrák kockázata

A skandináv kutatók mintegy négy évtizedre visszamenőleg vizsgálták át közel négymillió nő egészségügyi adatait, beleértve a szüléskori életkort, a terhesség szüléskori stádiumát, illetve a mellrák későbbi előfordulását. Az így kapott eredményekből kiderült, hogy azoknál a nőknél, akik a várandósság 34. hete után adtak életet csecsemőjüknek, átlagban 13,6 százalékban kisebb eséllyel alakult ki emlődaganat, mint a gyermekteleneknél. Ezzel szemben a 33. hétre született babák esetén a kockázatcsökkenés mindössze 2,4 százalékot ért el.

"Egyértelmű, hogy a mellrák veszélye szempontjából rendkívül fontos változások a terhesség 33. hetéről a 34. hétbe átlépve teljesednek ki" - szögezte le Mads Melbye, a Koppenhágai Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette, a háttérben megbúvó pontos folyamatok egyelőre nem ismertek, mindenesetre ez az információ segít meghatározni a jövőbeli kutatások fókuszát. A szakember szerint elképzelhető, hogy talán olyan immunológiai eredetű változások mennek végbe az említett időszakban, amelyek hasznosak a mellrák környezeti rizikófaktorainak kivédésében. Megdőlni látszik ugyanakkor a korábbi feltételezés, miszerint a kockázatcsökkenés a tejtermeléssel, illetve az érintett sejtek szoptatást lehetővé tevő átalakulásával állna kapcsolatban.

Ugyancsak lényeges, hogy nemcsak az első szülés jelent előnyt ilyen szempontból, hanem a későbbi gyermekáldások is. Akad ugyanakkor egy korlát. "A trükk az, hogy még 30 éves kor előtt világra kell hoznia a nőknek a babáikat. A mellrák elleni extra védelem ugyanis kizárólag ekkor érvényesül" - hívta fel a figyelmet Mads Melbye.

Forrás: yahoo.com/AFP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra