A klóros víz hólyagrákot okozhat

Tudósok azt állítják, hogy aki túl gyakran úszik klóros vízben, az könnyebben megbetegedhet hólyagrákban, a trihalometán (THM) nevű rákkeltő vegyület ugyanis a vízklórozás egyik mellékterméke, mely növelheti a betegség kialakulásának kockázatát. Az eredményekről a BioMed Central című folyóirat számol be.

Habár kis mértékben, de a zuhanyozás, hosszas fürdőzés és az úszás is növeli a kockázatát a rákkeltő vegyület bőrön át történő felszívódása miatt, mondták el a spanyol akadémikusok. Mindhárom tevékenység a tisztasággal és a szabadidős tevékenységgel kapcsolatos, és főként a tehetősebbek körében gyakori.

A tudóscsoport 1270 embert vizsgált meg, és felfedezték, hogy azok a tehetősebbek, akik a csapvíz káros hatásainak elkerülése miatt palackozott vizet isznak, egy csapásra kiegyenlítik a "klórbevitelt" azzal, hogy többet úsznak és gyakrabban tisztálkodnak.

"A magasabb iskolázottságú és jövedelműek azt gondolják, hogy kevesebb szennyezőanyag éri a szervezetüket, ha palackozott vizet isznak" - mondta dr. Gemma Castaqo-Vinyals, a Castilla La Manchában található Környezeti Epidemiológiai Kutatóközpont (CREAL) munkatársa. "Bár ez a réteg láthatóan ápoltabb és többet is mozog, valójában sokkal jobban kiteszik magukat a THM-nek, mert hosszabban fürdenek és gyakrabban járnak uszodába."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra