A hölgyek is figyeljenek a szívükre

Budapest, 2007. november 7. (MTI) - Alapvető tévedés, hogy a szívbetegség valamiféle férfibaj, ami a nőket nem fenyegeti. Egy új amerikai fölmérés egyértelműen kimutatta, hogy azoknak a hölgyeknek a kétharmada, akik valamilyen szív- és érbetegség következtében fejezik be életüket, azért nem került időben orvoshoz, mert nem figyeltek a jellegzetes szívtünetekre, amiket a férfiaknál szinte azonnal fölismernek.
Csak a közismerten nagy kockázatú hölgyek - dohányzó cukorbetegek vagy erősen elhízottak - tudják, hogy rendszeres szívgyógyászati vizsgálatra van szükségük. A többiek úgy vélik, hogy számukra a szívbetegség nem jelent veszélyt, legfeljebb igen idős korban. A valóság azonban az, hogy az Egyesült Államokban szív- és érbetegség - magas vérnyomás, infarktus, szélütés - miatt kétszer annyi nő hal meg, mint rosszindulatú daganatok következtében.
Agyvérzésben, infarktusban hatszorta annyi amerikai nő veszti életét, mint emlőrákban - olvasható az Amerikai Kardiológiai Társaság hírlevelében.
A statisztikák szerint a nőknek csaknem fele lesz szívbeteg élete végéig. Igaz, hogy a szívbetegség tünetei - valószínűleg a védő hatású női hormonok hatására - a férfiakénál egy évtizeddel később, általában a hatodik évtizedben jelennek meg, de a mind férfiasabb életvitel miatt már a 40-50 éves hölgyeknek is jobban kell a szívükre figyelni (nem csak a párkapcsolatukban).
Mind az amerikai, mind az európai szívgyógyászati irányelvek megadják azt a kockázati pontszámot, aminek alapján a háziorvosnál, vagy a kardiológiai szakrendelőben bármilyen okból jelentkező hölgyek szív- és érrendszeri rizikója felbecsülhető. Ezekben a táblázatokban a legfontosabb kockázati tényezők - dohányzás, testtömeg-index, vérzsírok szintje, vérnyomás - szerepelnek és az eredmény alapján javasolt az életvitelen alakítani.
Magyarországon is sajnálatosan sok fiatal nő dohányzik, sok a túlsúlyos, sőt elhízott - ezek fontos kockázati tényezők. Ha bármilyen okból történik laboratóriumi vizsgálat, érdemes a vérzsírok szintjét is megmérni, és rendszeresen a vérnyomást is, mert ezek is befolyásolják mindenkinek a sorsát a későbbiekben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a megelőzés - például az egészséges étrend megtanítása - a kislányok számára már gyermekkorban elkezdődjön.
(MTI-Panoráma)
Kattints, oszd meg velünk, és NYERJ!
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napsütés mellett megjelennek a gomolyfelhők, helyenként zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag