5 gyakori tévhit a rákról, aminek jobb nem bedőlni

A rák szó mindenkiből erős érzelmeket vált ki, és a legegészségesebbekben is szorongást kelt. A félelmek egy része abból is adódik, hogy számos tévhit, megalapozatlan, pontatlan információ él a köztudatban a daganatos megbetegedésekről, illetve azok rosszindulatú formájáról, a rákról.

"A rákkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása rendkívül fontos a daganatos megbetegedések megfelelő időben történő felismeréséhez és kezeléséhez, hiszen, ha hiedelmektől rettegünk, akkor a rendszeres ön- és szűrővizsgálatoktól is ódzkodhatunk. Azonban mivel világszerte több mint 10 millióan halnak meg évente a rák valamely típusában, ezeknek a vizsgálatoknak a jelentősége egyre nagyobb a rákgyógyításban - mondta dr. Kocsis Judit PhD , a Budai Egészségközpont onkológus szakorvosa. Következzenek tehát a rákkal kapcsolatos leggyakoribb tévhitek, amelyeknek nem szabad bedőlnünk.

1. A rák mindig halálos

A leggyakoribb hiedelem, mely szerint a rákos megbetegedések mindig halállal végződnek, téves: a legtöbb rákfajta, attól függően, hogy mikor fedezik fel, kezelhető, gyógyítható, sőt, vannak olyanok is (például a hererákok és a limfómák egyes típusai), amelyek még előrehaladott stádiumukban is legyőzhetőek . A szűrővizsgálatok szerepe tehát kulcsfontosságú, hiszen az idejében diagnosztizált, vagyis korai stádiumban kiszűrt emlő-, vastagbél-, prosztata- és bőrrák a legtöbb esetben eredményesen gyógyítható.

2. Kihullik a hajunk, ha rákosak vagyunk

Ez csupán részigazság, hiszen magától a daganatos megbetegedéstől nem hullik ki a haj. Azonban több olyan rákellenes kezelés létezik, például a kemo- és sugárterápia, amely a haj átmeneti elvesztésével jár. Ugyanakkor a daganatterápiák között is vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem okoznak hajvesztést: a kemoterápiák egy része, valamint a célzott kezelések jó része is ilyen.

rák daganat tévhit hajhullás
A rákos megbetegedés nem fertőző, és nem biztos, hogy öröklődik. Fotó: Getty Images

3. A rák fertőző

Nőknél és férfiaknál egyaránt okozhatnak rákos elváltozásokat a humán papillómavírus ( HPV ) magas kockázatú törzsei.

A rák semmilyen esetben sem fertőző, nem kaphatjuk el érintkezés, testváladék vagy cseppfertőzés útján. Ennek a tévhitnek csak annyi igazságtartalma van, hogy léteznek olyan vírusfertőzések, amelyek növelhetik a rák kockázatát. A legismertebb példa erre a humán papillómavírus (HPV), ami a méhnyakrák és a szájüregi, garati daganatok fokozott kockázatával jár. Hasonlóan fokozza a gégerák és egyes limfómák veszélyét az Epstein-Barr vírusfertőzés . A fertőzés és az elváltozás kialakulása között viszont évtizedek is eltelhetnek. Ez az összefüggés természetesen nem jelenti azt, hogy minden esetben daganatos folyamatot indít el az ezekkel a vírusokkal való fertőzöttség, de jó tudni erről a kockázatról is.

4. Mindig fájdalmas a rákos megbetegedés

Vannak olyan daganatfajták is, amelyek még előrehaladott állapotukban sem okoznak fájdalmat. Ezért is van különös jelentősége a rákszűréseken való részvételnek, hiszen így a tünetmentes elváltozásokra is idejében fény derülhet. A fájdalommal együtt járó rákfajták kezelésének fontos része a fájdalom hatékony csillapítása.

5. Biztosan öröklődik a családban

Ez így nem igaz: nem minden rákbeteg családjában volt korábbi előfordulás, és nem feltétlenül lesznek az ő családtagjai betegek. Vannak azonban olyan rákfajták (pl. az emlőrák vagy a vastagbéldaganat), amelyeknél valóban felmerül a hajlam örökölhetősége: minden egyes közeli családtag érintettsége kis mértékben növeli a többi családtag veszélyeztetettségét. A rák kifejlődése ezekben az esetekben sem elkerülhetetlen, hiszen az elváltozás rendszeres rákszűréssel már korai stádiumban diagnosztizálható, és minél korábbi stádiumban derül fény a betegségre, annál nagyobb a gyógyulás valószínűsége. Genetikai vizsgálattal, idejében felismerve az ilyen típusú rákos megbetegedések jó eséllyel megállíthatóak.

Melyek a javasolt szűrővizsgálatok?

Nőknek:

  • emlődiagnosztika
  • méhnyakrákszűrés

Férfiaknak:

  • prosztatarákszűrés

Mindkét nem számára:

  • tüdőszűrés
  • melanómaszűrés
  • anyajegyszűrés
  • hasi és kismedencei ultrahang
  • vastagbélrákszűrés

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra