2,5 millió nőt mentene meg a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mellrák elleni nemzetközi kezdeményezést jelentett be.

A mellrák 9 jele a csomókon kívül - részletek!

Új kezdeményezést indított az Egészségügyi Világszervezet (WHO) annak érdekében, hogy 2040-ig megpróbálja 2,5 százalékkal csökkenteni a mellrák miatti halálozási arányt, 2,5 millió nő életét mentve meg így. A nemzetközi nőnapon indított kezdeményezést egy sajtótájékoztatón ismertette Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz WHO-főigazgató, emlékeztetve arra, ez a daganatos betegség a leggyakrabban diagnosztizált a világon, megelőzve immár a tüdőrákot.

Bár a túlélési arány a mellrák diagnózisa után öt évvel több mint 80 százalékos a fejlettebb országokban, a fejlődő országokban sokkal kisebb, ezért "még sokat kell tenni azért, hogy megmentsük ezeknek a nőknek az életét" - mondta az etióp egészségügyi szakértő. Indiában például az arány kevesebb mint 60, a Dél-afrikai Köztársaságban pedig kevesebb mint 40 százalékos, gyakran a túl kései diagnózisok vagy a minőségi ellátáshoz való elégtelen hozzáférés miatt, amelyeken a kezdeményezés javítani akar. A WHO vezetője kiemelte, a rákban életüket vesztő nők közül átlagosan hatból egyet mellrákkal diagnosztizálnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra