2007-es adatok: a méhnyak-, gyomor- és májrák a leggyakoribb

Összesen mintegy 7,6 millió ember hal meg az idén világszerte a rák különböző típusaiban - közölte hétfőn az Amerikai Rákellenes Társaság. A dohányzással erősen összefüggő tüdőrák önmagában 975 ezer férfi és 376 ezer nő életének vet véget 2007-ben.

Az Amerikai Rákellenes Társaság az egészségügyi világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége adatait dolgozta fel. Becslésük szerint idén 12,3 millió emberben fejlődik ki tumor. Naponta húszezer ember hal meg rákban a világon. A fejlődő országokban a fertőző betegségek és a gyerekkori halálozás csökkenésével növekszik az átlagos életkor, ezzel együtt emelkedik a rákbetegek száma is - közölte Ahmedin Jemal, a társaság epidemiológusa.

Ugyanakkor a fejlett országokban is egyre több a tumoros beteg, amit összefüggésbe hoznak a dohányzással és a nem megfelelő étrenddel. Becslések szerint a fejlett országokban 5,4 millió a rákos megbetegedés idén, 2,9 millió halálesettel, a fejlődő országokban pedig 6,7 millió a megbetegedés és 4,7 millió az elhalálozás. Európában és Észak-Amerikában a rákos gyerekek 75 százalékának a túlélése eléri az öt évet, míg a közép-amerikai országokban a beteg gyerekeknek csak 48-62 százaléka éri el a hároméves túlélési arányt.

A fertőzésekkel összefüggésbe hozható ráktípusokat, mint a méhnyakrák, a gyomor- és májrák, gyakoribbaknak találták a fejlődő országokban. Összesen a rákos halálozások 15 százalékát tulajdonítják fertőzéseknek. A helicobacter pylori baktérium a gyomorrákban játszik szerepet, a humán papillomavírus egyes típusai méhnyakrákot okozhatnak, a hepatitis pedig májrákhoz vezethet.

A férfiak körében a prosztata-, a tüdő- és a vastagbélrák a leggyakoribb a fejlett országokban, és a tüdő-, a gyomor-, valamint a májrák a fejlődő országokban. A nők körében a tüdő, a mell és vastagbél rákja a legnagyobb arányú a fejlett országokban, míg a fejlődő országokban a mell-, a méhnyak- és a gyomorrák a legelterjedtebb. A nők között a mellrák szed legtöbb áldozatot, idén várhatóan 465 ezer nő hal meg szerte a világban ebben a típusú rákban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra