Mire utal a fájdalomérzet elvesztése cukorbetegként?

Nyáron a vízpartokon, strandokon sokan mezítláb járnak-kelnek, eközben pedig egy-egy apróbb sérülés óhatatlanul is előfordul időnként. A cukorbetegek számára több odafigyelést igényel a probléma a fokozott fertőzésveszély miatt. Mi a helyzet azonban akkor, ha a diabéteszes beteg egyáltalán nem is érzi, hogy baj történt?

A cukorbetegség eleinte nem okoz igazán kirívó tüneteket, így gyakran már csak akkor fedezik fel a problémát, amikor már szövődmények is kialakultak. Mire érdemes tehát felfigyelni a baj megelőzéséhez? Részletek itt.

A cukorbetegség igen sok szövődményt vonhat maga után, hiszen a tartósan magas glükózszint az egész szervezetre komoly hatással van. Ilyen például a diabéteszes neuropátia, mely az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek zavarát jelenti. Ennek egyik jellemző tünete a fájdalom, később a csökkent érzékelés vagy érzékkiesés, bizsergés, hangyamászásra hasonlító érzés, zsibbadás. Bár a diabétesszel küzdők számára ez a probléma nem ismeretlen, mégis sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, ha úgy szereztek egy sérülést, hogy az fel sem tűnt nekik. Pedig már az első panaszok megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis kezeletlen esetben akár fekélyhez illetve diabéteszes lábhoz is vezethet a zavar. Ez utóbbi a cukorbetegség összetett szövődményei miatt alakul ki, legrosszabb esetben pedig az adott végtag amputálását vonhatja maga után.

Nagy bajt jelezhet, ha egy cukorbeteg nem érzi a lábát ért sérüléseket
Nagy bajt jelezhet, ha egy cukorbeteg nem érzi a lábát ért sérüléseket

A diabéteszes láb tünetei:

  • csökkent fájdalom- és hőérzet
  • a láb bőrének kiszárazása, hámlása
  • nehezen gyógyuló sebek
  • a láb ízületei deformálódnak
  • bőrkeményedés, tyúkszem
  • bizonytalan járás

Mi történik a vizsgálaton?

Amennyiben egy cukorbeteg azt tapasztalja, hogy nem jelzi fájdalom a sérüléseit, úgy nagyon fontos, hogy mihamarabb forduljon orvoshoz. A szakember a vizsgálat során alaposan átnézi a lábakat sebek, elváltozások után kutatva, majd különböző tesztek segítségével ellenőrzi többek között a reflexeket, a verejtékelválasztást, a vibrációérzetet, a tapintó funkciókat, a perifériás pulzust és a hőérzetet is.

"Amennyiben bebizonyosodik az állapot megléte, úgy megfelelő terápiával elkerülhető a betegség romlása. Ennek keretein belül a legfontosabb a vércukorszint beállítása, a fájdalomcsillapítás, speciális cipő és talpbetét viselése, hidratálás, valamint a rendszeres otthoni önellenőrzés. Amennyiben már fekély is kialakult, úgy csakis komplex terápia vezethet eredményre sebész, diabetológus, dietetikus, angiológus ortopéd orvos és bőrgyógyász bevonásával" - mutatott rá dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra