Jelek, hogy cukorbeteg, csak nem tud róla

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint a cukorbetegségben szenvedő mintegy 30 millió amerikai majd 25 százaléka nincs tisztában az állapotával. A kezeletlen cukorbetegség komoly szövődményeket tud okozni, így mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk magunkon.

Gyakori vizelési inger

A cukorbetegség egyik jellemző tünete a gyakori vizelési inger. Az egyes típusú cukorbetegség esetében általában ez az első tünet, de egy idő után a kettes típusúnál is megjelenik. A jelenség oka, hogy a szervezetben felhalmozódott fölös cukormennyiségtől a test a vizeletkiválasztás segítségével szabadul meg.

Okozhat-e a cukor cukorbetegséget? Elsőre talán logikus elképzelésnek hangozhat, hogy a cukorbetegség kialakulásáért a túlzásba vitt cukorfogyasztás a felelős. De vajon tényleg ennyire egyszerű és egyértelmű az összefüggés? Részletekért kattintson !

Folyamatos szomjúságérzet

A cukorbetegség másik jellemző tünete az állandó szomjúságérzet is. Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy valójában a cukorbetegség tünete jelentkezik nála, könnyen veszélybe sodorhatja egészségét. Ha ugyanis az érintett nem tudja, hogy diabéteszes, akkor megeshet, hogy egyrészt nem vesz tudomást a szomjúságáról, próbálja azt elnyomni így könnyen ki is száradhat, vagy ha oltja is a szomját, azt különböző cukrozott italokkal teszi - ez utóbbi pedig további vércukorszint növekedést eredményez.

A cukorbetegség jellemző tünete az állandó szomjúságérzet
A cukorbetegség jellemző tünete az állandó szomjúságérzet

Rossz lehellet

A cukorbetegséghez köthető dehidratáció gyakran okoz kellemetlen lehelletet, mivel a szájszárazság miatt nincs elég nyála az érintetteknek ahhoz, hogy a baktréiumokat kimossa. Ha pedig valakinek elhanyagolt, vagy fel nem ismert cukorbetegsége van, akkor jelentkezik a jól ismert acetonos-gyümölcsillatú lehelet. Ilyen esetben fontos, hogy az érinttet azonnal orvoshoz forduljon.

Romló látás

A homályos látás egy gyakori és gyakran figyelmen kívül hagyott tünete a cukorbetegségnek. A magas vércukorszint hatásáraa szemlencse víztartalma csökkenhet, ami befolyásolja a látást. A tünet mindkét típusú diabétesz esetében előfordulhat.

Zsibbadás a végtagokban

A neuropátia a kettes típusú curkobetegek több mint felénél jelentkezik, a jelenség zsibbadást okoz az alsó és a felső végtagokban. Kialakulásának oka, hogy a diabétesz csökkenti a végtagok véráramlását, idővel pedig károsítja az ereket és az idegeket is.

Nehezen gyógyuló sebek

A magas vércukorszint egyrészt megfelelő környezetet biztosít a baktériumok szaporodásához, másrészt a túl magas glükózszint gátolja a fehérvérsejtek megfelelő mőködését, ezzel is lassítva a normális gyógyulási folyamatot.

Megmagyarázhatatlan fogyás

Az egyes típusú cukorbetegség kialakulásánál gyakori, hogy az érintett jó étvágy mellett is fogyni kezd. Ez hirtelen több kilogrammnyi súlyvesztést is jelenthet. A jelenség oka, hogy a beteg szervezete inzulin hiányában nem tudja hasznosítani a cukrot. Miközben a sejtek éheznek, a cukor a vizelettel és vízzel együtt ürül a testből.

Állandó fáradtság

Mivel a sejtek nem tudják tárolni a glükózt, a szervezet nem rendelkezik a megfelelő energiával, emiatt folytonos fáradtság érzés alakul ki.

Visszatérő hüvelyfertőzések

A cukorbetegség minden gombás betegségre hajlamosít. Ennek oka, hogy miközben a szövetek cukortartalma a kezeletlen vagy rosszul kezelt betegségben megnő, vagyis kiváló táptalajul szolgál a baktériumoknak, gombáknak, az immunrendszeri falósejtek funkciója károsodik, így nem tudják a szervezet védelmét megfelelően ellátni.

Foltos bőr

A bőr sötétedése a nyaknál és a hónaljnál egy meglepő, de igen gyakori jele az inzulirezisztenciának, a cukorbetegség előfutárának. Ez a tünet egyébként gyakran fordul elő a PCOS -ben szenvedő nőknék is, akik fokozottan ki vannak téve az inzulinproblémáknak.

Forrás: womenshealthmag.com

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +30 °C
Minimum: +13, +20 °C

Időnként megnövekszik a felhőzet, kis eséllyel egy-egy zápor is lehet, de a sok napsütés lesz a jellemző. Élénk lesz az északias szél, 25, 30 fokos maximum hőmérsékleteket mérhetünk. Szerdán kettősfront jellegű hatás érvényesül, de front nem érkezik. Többeknél jelentkezhet rosszullét, az arra hajlamosaknál keringési panaszok és vérnyomás-ingadozás léphet fel. Az alvásproblémák is felerősödhetnek. Gyakori lehet a fejfájás és a migrén. Zivatarokban romolhat az asztmások állapota. A légszennyezettség közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)