Fotók, amelyek láttán nem akar több cukrot enni

Egy thaiföldi egészségügyi szervezet, a The Diabetes Association of Thailand egészen új és kreatív módját választotta annak, hogy felhívja a figyelmet a túlzásba vitt cukorfogyasztás egészségügyi hatásaira.

A kampányuk megtervezésével egy Nattakong Jaengsem nevű szakembert bíztak meg, aki - ahogyan az alábbi képekből is kiderül - rendkívül sokkoló, mégis igen hatékony és látványos megoldást talált a kérésükre.

Az régóta köztudott, hogy a cukor nem egészséges, de a legtöbb ember leginkább annyit tud róla, hogy árt a fogaknak, és nagyon hizlal. Azt már kevesebben tudják, hogy akinek az étrendjében túl sok cukor szerepel, annál jelentősen megnő a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélye. Ez a betegség pedig drámaian csökkenti a test regenerálódási és gyógyulási képességét, így a sebek, vágások nem, vagy csak nagyon nehezen gyógyulnak, nagyon könnyen elfertőződnek, és súlyosabb esetekben akár amputációra is szükség lehet.

Minden, ami édes, az gyermekeink kedvence, és persze ne tagadjuk, hogy a mienk is. Azonban sok különféle veszéllyel járhat, ha az ember nem tudja, hogy hol a határ az édességek fogyasztásában. Milyen betegségek kialakulást kockáztatjuk?

A Sweet Kills (Az édesség öl) néven futó kampány célja az, hogy megmutassa, mire képes a 2-es típusú diabétesz , de "hagyományos" betegségfotók helyett olyan képeket tartalmaz, ahol a legjellemzőbb sérüléseket és károsodásokat ínycsiklandozó édességek fényképeivel ábrázolják.

A végeredmény egyszerre csodás és megdöbbentő: bár a látványtól valószínű, hogy többeknek felkavarodik a gyomra, viszont biztos, hogy kétszer is meggondolják, hogy megegyék-e a második vagy harmadik szelet süteményt. Forrás: www.boredpanda.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra