Erős Antónia: a felfedezések jussanak el a tömegekhez

Erős Antóniánál 25 évesen diagnosztizáltak 1-es típusú diabéteszt. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány elnökeként az Áttörés című könyvről és az Egy Csepp Figyelem Világnapról is beszélt.

25 évesen diagnosztizálták önnél a cukorbetegséget. Miért alakult ki?

Általában 30 éves kor alatt az 1-es típusú cukorbetegség szokott jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy egy nem ismert okból a szervezet idegen sejtként azonosítja az inzulintermelő sejteket és elpusztítja azokat. Nincs inzulintermelés, ami nélkül viszont nem lehet élni. Ezt kívülről kell bejuttatni, szerencsére ma már korszerű inzulinkészítmények állnak rendelkezésre, köszönhetően például a Lilly gyógyszercégnek, amely úttörő szerepet játszott ebben.

Mik voltak az első tünetek?

Az 1-es típusú cukorbetegségnek nagyon erős, jól azonosítható tünetei vannak. Ahogy az Áttörés című könyvben is leírják: nagymértékű fogyás, állandó éhség, állandó szomjúságérzet, ugyanazt a mennyiséget megeszi a beteg, mégis folyamatosan fogy, kiszárad a bőr, a sebek nehezebben gyógyulnak be, állandóan iszik, állandóan pisil, teljesen felborul az anyagcsere. Csecsemőknél például gyanússá válik, ha hirtelen nehézzé válik a pelus, azaz egyszerre sok folyadék távozik. Ezek a tünetek gyorsan jelentkeznek és nagyon erőteljesen. Szemben a kettes típusúval, ami nagyon alattomosan, évek alatt jelentkezik, van, hogy csak a szövődményekből jönnek rá, hogy baj van.

Hogyan diagnosztizálták?

Nagyon gyorsan megállapították a cukorbetegséget, szinte egy vérvételből kimutatható.

Amikor kiderült a betegség, mennyiben kellett változtatnia az életén?

Lényegében mindenen. Ez egy új élet kezdetét jelentette, azaz teljes életmódváltást. Odafigyelni arra, hogy naponta ötször-hatszor egyél, jó minőségű ételeket, hogy abban mennyi a szénhidrát, beadni az inzulint, akár napi 6-8-szor mérni a vércukorszintet, odafigyelni arra, hogy rendszeresen mozogj és lehetőleg 7-8 órát kell aludni. Bár amióta gyerekeim vannak, utóbbi nem nagyon jön össze. De leegyszerűsítve végül is "csak" egészségesen kell élni.

November 17-én lesz az <a href="https://www.facebook.com/events/228391140649049/" target="_blank">Egy Csepp Világnap</a> a SYMA csarnokban. Milyen program várható?

Ez egy ingyenes családi egészségnap, azaz minden program ingyenes és minden generációt várunk. Lesznek ingyenes szűrések, ugráló várak, kézműves udvarok, ügyességi programok, sztárfellépők Katus Attilától a Csillagszemű táncegyüttesig, de Zséda és egy meglepetés sztár is fel fog lépni. Lesznek sorsolások értékes ajándékokért is. De tanácsadások és cukorbeteg klubtalálkozók is lesznek, érdekes előadásokkal, például a betegség elfogadásáról. Három órakor pedig kezdődik a féléves diabétesz-séta, amit az inzulingyártás 90. évfordulójának szentelünk.

Az Áttörés. Az inzulin felfedezésének kalandos története című könyv regény formájában írja le az életmentő inzulin felfedezésének és tömeggyártásának történetét. Önt melyik rész vagy gondolat ragadta meg belőle leginkább?

Nagyon sok torokszorító pillanat van a könyvben. Ahol a főszereplő cukorbeteg kislány, Elizabeth mindennapjaiba belelátsz, vagy hogy hogyan éli meg ezt az óriási változást, ezek mind nagyon megragadó részek. Érintettként szívszorító is időnként. A könyv tanulsága, hogy nem csak az a fontos, hogy a felfedezések létrejöjjenek, hanem az, hogy ezek eljuthassanak a tömegekhez. Hiszen ha az inzulin csak egy Nobel-díjas felfedezés maradt volna, de nem jutott volna el az emberekhez, akkor mind a mai napig ez halálos betegség lenne.

HUDBT00213

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra