Elég lesz néhány évente egy injekció a cukorbetegeknek?

Az 1-es típusú cukorbetegeknek naponta többször kell inzulint kapniuk. Mindez azonban hamarosan megváltozhat, egy új felfedezés ugyanis sokkal közelebb vihet a cukorbetegség meggyógyítása felé.

Az MIT és a Harvard kutatói jó ideje foglalkoznak már az inzulintermelő sejtekkel, egerekben próbálták visszaállítani az inzulinfunkciót (azaz azt, hogy a hasnyálmirigy inzulint termelhessen). 2014-ben már sikerült őssejtekből inzulintermelő bétasejteket előállítaniuk nagy mennyiségben. Most ezeket a sejteket egerekbe ültették be, ezzel pedig – ahogy a Nature szaklapban publikált tanulmányuk állítja – gyakorlatilag fél évre “kikapcsolták” az állatokban a betegséget anélkül, hogy szervezetünkben bármilyen immunválasz született volna erre.

Az 1-es típusú cukorbetegek hasnyálmirigye képtelen inzulint termelni: ez az a hormon, amely segít szinten tartani a szervezet vércukorszintjét. Ha nem termelődik inzulin, a cukorból nem felhasználható energia válik, hanem ehelyett felhalmozódik a véráramban.

Elég lesz néhány évente inzulin-injekciót beadni

A cukorbetegség kialakulása alattomos: nemegyszer mire a tünetei megjelennek, már a károsító hatásai, sőt a súlyos szövődmények is kialakulnak. Ezért érdemes figyelni a betegség első jeleire, különösen azoknak, akik valamelyik rizikócsoportba tartoznak. Kattintson! A betegség pontos okát ugyan nem ismerjük, a tudomány jelenleg azt állítja, hogy a test immunrendszerével van probléma, hiszen ez támadja meg inzulintermelő sejtjeinket. (Az 1-es típusú diabéteszt nem az okozza, hogy túl sok cukrot eszünk és a helytelen életmódhoz sincs köze – ellentétben a 2-es típusúval .)

A két egyetem kutatócsoportjai most azon dolgoznak, hogy a betegeket megszabadítsák az állandó inzulininjekcióktól. A kutatás jelenleg ott tart, hogy emberi hasnyálmirigysejteket rendeznek egy különleges anyag által fedett csomagba (a sejteket embrionikus őssejtekből hozták létre), majd ezeket egerekbe ültetik át. Az egerekben a sejtek a vércukorszinttől függően azonnal elkezdtek inzulint termelni, a kutatási eredményekből pedig kiderült: az állatok 174 napra kigyógyultak a cukorbetegségből – ez emberi léptékre átszámolva több évet jelent.

A kutatásban résztvevő Daniel Anderson elmondta: az emberi kísérletek éveken belül megkezdődhetnek, ha pedig sikerrel járnak, a cukorbetegeknek nem naponta kell majd inzulint beadniuk, hanem csak néhány évente.

Forrás: Gizmodo.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra