Ebéd után sétáljon egyet!

A legújabb kutatás azt mutatja, hogy azokban az idősebb felnőttekben, akik minden étkezés után negyed órát sétáltak, javult a vércukorszint.

A júniusi számában megjelent tanulmány szerzője, Loretta DiPietro, a George Washington Orvostudományi Egyetem munkatársa elmondta, hogy az eredmények szerint az étkezések utáni három rövid séta hatékonyabban szabályozza a vércukorszintet, mint egyetlen 45 perces séta reggel vagy este. Ráadásul az étkezés utáni séta a másik két gyakran előírt testmozgásnál is sokkal hatékonyabbnak bizonyult.

DiPietro elmondta, hogy a vacsora utáni időszak különösen érzékeny időszak a diabétesz kockázatának kitett idős emberek esetében. Az inzulintermelés ilyenkor csökken, ezért rendkívül magas vércukorszinttel fekszenek le, ami fokozza a diabétesz kockázatát.

A kísérlet során a kutatók tíz hetven év átlagéletkorú idős embert kértek fel arra, hogy végezzenek három különböző edzésprogramot négyhetes kihagyásokkal. A kísérlet kezdetén a férfiak éhgyomri vércukorszintje 5,83-6,66 mmol/l volt. Az amerikai szabványok szerint a normális éhgyomri vércukorszint a 3,88 és 5,55 mmol/l közötti tartomány. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a mindegyik étkezés után végzett 15 perces séta csökkentette legjobban a 24 órás vércukorszintet. A következő leghatékonyabb mozgás a 45 perces reggeli séta volt.

DiPietro elmagyarázta, hogy az étkezés utáni séta először időt ad az emésztésre. A glükóz fél órán belül elkezd beáramlani a vérbe. Arra használjuk mozgó izmainkat, hogy kitisztítsuk a vércukrot a véráramból. A testmozgás segíti a lassan működő hasnyálmirigyet, hogy végezze a dolgát, felszabadítsa az inzulint, ami kitisztítja a vércukrot. Ráadásul a kutatók szerint a gyakoribb, rövidebb testmozgások könnyebben el is végezhetők az amúgy ülő életmódot folytató idős emberek számára.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra