A cukorbetegek többsége ebben hal meg

Miközben világszerte a szív- és érrendszeri megbetegedések vezetik a halálozási okok listáját, addig egy skóciai kutatás eredményei szerint cukorbetegek körében a daganatos betegségek követelik a legtöbb áldozatot.

"Több 2-es típusú cukorbeteg veszíti el az életét daganatok, mint szívbetegség miatt" - idézi a medicalonline.hu a glasgow-i kutatók következtetését. A 2009 és 2014 között zajlott vizsgálat során mintegy 16 és félezer cukorbeteg adatait rögzítették, közülük pedig több mint kétezren életüket vesztették ebben az időszakban. Ez egyrészt azt jelenti, hogy ebben a csoportban magasabb volt az elhalálozási arány az átlagosnál. Másrészt pedig az is kiderült, hogy a legtöbben (27,8 százalék) rákos megbetegedés következtében haltak meg, jóval többen, mint szívbetegségek (24,1 százalék) vagy légúti kórképek (13 százalék) nyomán.

A cukorbetegség fokozza egyes daganatos betegségek kockázatát
A cukorbetegség fokozza egyes daganatos betegségek kockázatát. Fotó: iStock

Egy kínai kutatás szerint a 2-es típusú diabétesz nőknél 13, férfiaknál 11 ráktípus kockázatát növeli meg. Részletek itt.

Ennél is kirívóbb arányok jelentkeztek egy 2017-ben publikált japán tanulmány adataiban. A felkelő nap országa kórházaiban 2001 és 2010 között elhunyt cukorbetegek 38,3 százalékánál valamilyen daganat bizonyult végzetesnek. Úgy tűnik tehát, hogy a diabétesz nem csupán jelentősen fokozza a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, de hatására megemelkedik a rosszindulatú daganatok rizikója is.

A medicalonline.hu cikke megemlíti, hogy míg a kardiovaszkuláris szövődményekhez vezető folyamatok a cukorbetegség megfelelő kezelése, pontosabban az anyagcserezavarok rendezése révén javarészt kivédhetők, addig a daganatok kockázata nem csökkenthető ilyen módon. Éppen ezt támasztják alá az említett kutatási eredmények is. Általában véve elmondható, hogy a daganatok gyakoribb előfordulása két főbb területhez köthető diabéteszes betegek esetén. Az egyik az a fajta helytelen életmód, amely részben maga a cukorbetegség előidézője is, beleértve olyan káros szokásokat és állapotokat, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgáshiány vagy az elhízás. Másfelől problémát jelent a kórképre jellemző emelkedett vércukor- és inzulinszint is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra