5 tévhit a cukorbetegségről

Még a nem cukorbetegek is el tudják képzelni, milyen lehet egy olyan betegséggel együtt élni, amely miatt folyamatosan figyelni kell fizikai állapotunkat. Mentálisan igen sokat követel az embertől, a krónikus betegségek között úgy tartják számon, hogy ez az egyik, ami a legnagyobb lélektani nyomást helyezi ránk.

Ezeket minden cukorbetegnek tudnia kell

Sokan mindezek mellett sem tudnak róla sokat, illetve tévhitek rabjai, ami mind az ő, mind pedig a körülöttük esetleg megforduló cukorbetegek életét bonyolíthatja . Ezeket a helyzeteket feloldandó válogattunk össze hét igen súlyos tévhitet az alábbiakban.

Amit mindenkinek tudnia kell a cukorbetegségről
Ezeket mindenkinek tudnia kell a cukorbetegségről

<b>Tévhit:</b> Az egyes és a kettes típusú cukorbetegség hasonlít egymásra

Hatalmas fiziológiai különbség van a kettő között. Az egyes típusú cukorbetegség gyakorlatilag azt jelenti, hogy testünk nem termel elég inzulint. Ez probléma, ugyanis a hasnyálmirigy által gyártott hormon hatására válik az elfogyasztott ételből a sejtjeinkbe kerülő, energiát szolgáltató glükóz. Az egyes típusú diabétesz autoimmun betegség, amely elpusztítja a szervezet inzulintermelő sejtjeit.

A cukorbetegség 5 meglepő tünete Nem minden cukorbetegen észlelhetők a tipikus tünetek: a kiolthatatlan szomj, a folyamatos vécézés, a végtagok zsibbadása. Figyeljünk a következőkre is: lehet, hogy valami gond lehet a vércukrunkkal, ha ezeket észleljük. Ezzel szemben a kettes típusú cukorbetegség akkor fejlődik ki, amikor a test nem tudja hatékonyan felhasználni a termelődő inzulint: gyakorlatilag ezt hívjuk inzulinrezisztenciának . Míg minden egyes típusú cukorbetegnek szüksége van az inzulininjekciókra, addig a kettes típusúaknak csak mintegy 30 százaléka igényel csak ilyen kezelést.

A kettes típusú cukorbetegséget ugyanis inzulin helyett lehet metformin-tablettával vagy hasonló olyan gyógyszerekkel kezelni, amelyek csökkentik a vér cukortartalmát és fokozzák a szervezet inzulinválaszát. A rendszeres testedzés és a lassan felszívódó szénhidrátok fogyasztása is javítja a kettes típusú cukorbeteg állapotát.

<b>Tévhit:</b> A cukorbetegek nem ehetnek szénhidrátot

Dehogynem ehetnek, csak ki kell számolniuk, hogy mennyit ehetnek. Sokan úgy vélik, hogy a cukorbetegség miatt rengeteg ételt már nem fogyaszthatnak - rosszul gondolják. Fogyaszthatnak, de mértékletesebben kell táplálkozniuk, ha ezek vannak a tányéron. Érdemes konzultálni egy dietetikussal, hogy miből és mennyit érdemes enniük , és hogy miből ehetnek néha többet, ha úgy érzik, hogy már nem bírják tovább szénhidráttartalmú étel vagy édesség nélkül. Érdemes rostgazdag szénhidrátokat is fogyasztani: ilyen például a lencse, a bab, a sütőtök vagy a burgonya.

Mivel ezek lassítják az emésztést, abban is segítenek, hogy stabilabban tudjuk tartani vércukorszintünket. Vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy ha inzulint adnak be maguknak , bármit megehetnek utána. Mindennek hatására nagyobb vércukor-ingadozásokat lehet tapasztalni, az egyes szervekre pedig szokatlanul nagy terhelés kerül és a vércukor is leeshet - ez remegéssel, látászavarokkal, heves szívveréssel, zavarodottsággal jár.

<b>Tévhit: </b>Ha sok cukrot eszünk vagy kövérek vagyunk, cukorbetegek leszünk

A cukorbetegséget a szervezetbe bekerülő szénhidrát és cukor komplex anyagcseréjének jellegzetességei legalább annyira okozhatják, mint az, ha a családunkban már volt valaki diabéteszes, de a testsúlyunk is szerepet játszik benne. Tehát nem, a cukor önmagában nem tehet róla .

Ami a testsúlyt illeti: igen, ezt kockázati tényezőnek tartjuk, de vannak olyan elhízott emberek , akik egyáltalán nem cukorbetegek és olyan nagyon vékony emberek is, akik viszont igen. A Harvard Medical School statisztikái szerint például a kettes típusú cukorbetegek 15 százaléka normális testsúlyú.

<b>Tévhit:</b> Tudhatjuk, ha cukorbetegek vagyunk, mert igen jellegzetes tünetei vannak

Számos olyan ember van a világon, aki cukorbeteg, és nem tud róla. Az ADA amerikai diabétesz-egylet becslései szerint 29,1 millió amerikai diabéteszes, közülük 8,1 millió sosem szembesült a diagnózissal. Ez azért van, mert sokan (nagyon sokan) meggyőzik magukat, hogy az észrevehetőbb tünetek nem zavaróak.

Számos olyan ember van a világon, aki cukorbeteg, és nem tud róla
Sok ember van a világon, aki cukorbeteg, de nem tud róla

Sokat járunk vécére? Az biztos csak húgyúti fertőzés. Kimerültség? Sokat dolgozunk, és még nem pihentük ki a múltkori náthát. Sokat segít ilyenkor, ha tényszerűen járunk el, és nem csak azokat a tüneteket emeljük ki, amikkel tudunk mit kezdeni.

<b>Tévhit:</b> A cukorbetegség nem súlyos betegség

De, az. Ugyan a diabétesz nem végez velünk, komplikációi nagyon könnyen megkeseríthetik az életünket. Szívroham, stroke , amputáció, vakság, vesebetegség - csupa olyan állapot, amit mindenképpen érdemes elkerülnünk.

A húsevés növeli a diabétesz kockázatát 2017. szeptember 9-én számoltunk be róla, hogy szingapúri tudósok legújabb kutatása szerint a vörös húsok fogyasztása összefüggésben van a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával. A kutatások szerint a húsevés 23%-kal növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. A vörös- és a csirkehús ugyanis igen gazdag az úgynevezett heme-vasban, amely növelheti az inzulinrezisztenciára való érzékenységet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra