Van értelme a tüdőszűrésnek

Képünk illusztrációIngyenes lakossági egészségi fórumon fogadják Debrecenben az érdeklődőket, ahol a különböző tüdőbetegségekről, ezek megelőzéséről és a tüdőszűrés jelentőségéről lesz szó - jelentette be dr. Bedő Zoltán, a Városi Egészségügyi Szolgáltató (VESZ) Kht. igazgatóhelyettese az intézmény sajtótájékoztatóján.

A VESZ tíz alkalomból álló Egészség Világnapok programsorozata keretében a Füvészkert út 4. szám alatt, a II. emeleti előadóteremben március 22-én 17 órától tartják meg a fórumot, a Kenézy kórházzal közös szervezésben. Dr. Bedő Zoltán kiemelte: nem előadást tartanak, hanem konzultációt, alkalmat teremtve egy fehér köpeny nélkül zajló orvos-beteg találkozóra.

A tüdőben esetlegesen kialakult betegségek a még nem érzékelhető tünetek ellenére is felismerhetőek a tüdőszűréssel - hangsúlyozta dr. Koncz András, a Kenézy kórház pulmonológiai osztályának vezető főorvosa. A főorvos elmondta, hogy az osztályon 59 aktív ágyon gyógyítják a betegeket, szoros együttműködésben a megyei rendelőintézet tüdőgondozójával.

Debrecenben korszerű tüdőszűrő állomás és tüdőgondozó intézet működik. Ugyancsak végeznek tüdőszűrést a Berettyóújfalui Területi Kórházban, a megye településein pedig a Kenézy kórház mozgó ernyőképszűrő csoportja (négy brigád, négy készülékkel, az ÁNTSZ ütemterve szerint) végzi a tüdőszűréseket.

Dr. Csontos Zoltán, a debreceni Tüdőgondozó Intézet vezetője elmondta, hogy az új tbc-s betegek mintegy 40 százalékát tüdőszűréssel fedezik fel. Tavaly 82.136 szűrést végeztek, és ennek alapján több mint háromezer esetben fedeztek fel valamilyen rendellenességet, amelyek további vizsgálatokat, majd esetlegesen szakorvosi kezeléseket igényeltek. Debrecenben a tüdőszűrő vizsgálatokon körülbelül 60 százalékos a megjelenési arány. A jövőben elsősorban a 40 év feletti, erősen dohányos csoportok rizikószűrése kerül majd előtérbe.

Az elmúlt évben 53 új tbc-s beteget jelentettek be. Románia és Ukrajna közelsége - ahol a tbc előfordulása három-négyszeres a mi mutatóinkhoz képest, és a fertőző betegek száma is jóval magasabb - indokolja, hogy Magyarországnak ebben a régiójában továbbra is nagy gondot fordítsanak a tüdőszűrésre - hangzott el a tájékoztatón. Debrecenben egyébként 1957 óta működik tüdőszűrő állomás. Kötelező tüdőszűrést már évek óta nem kellett elrendelni.

Dr. Koncz András kiemelte, hogy a COPD - amely lassan, alattomosan fejlődik ki, és ma már a negyedik leggyakoribb halálok - kiváltója elsősorban a dohányzás.

A tbc-s betegek főleg a rossz szociális körülmények között élők köréből kerülnek ki. A prognózis kedvezőtlen, ha súlyos társ- és szenvedélybetegségek is jelen vannak. Fertőzéskor a betegek nagy része tünetmentes. Gyakran a tüdőrákot is így szűrik ki. A tbc gyógyítása több hónapos, akár egy éves kezelést is igényelhet. Alapvető feltétel a beteg együttműködése, a folyamatos gyógyszerszedés.

Tavaly közel 60 új tumoros beteget jelentettek be. A tüdőrákos betegek egy része műthető, ennek azonban az a feltétele, hogy korai stádiumban fedezzék fel a betegséget, amikor a páciens még panaszmentes. A rendelkezésre álló terápiás eljárások lehetővé teszik a nem operálható betegek túlélésének és életminőségének a javítását. A tüdőrák nőknél is gyakori.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra