Új eljárással állítható elő orrcimpa

Svájci sebészeknek nemrég sikerült helyreállítaniuk öt bőrrákos páciens orrát a betegek saját szöveteit felhasználva.

Az orvoscsoport tagjainak sikerült helyreállítaniuk a páciensek orrcimpáját egy egyedülálló eljárás segítségével, aminek során az orrsövényükből vettek ki sejteket. Egy évvel a műtétet követően a páciensek saját bevallásuk szerint tökéletesen elégedettek voltak az orruk kinézetével és funkcionális működésével is. A betegek közül egyik sem számolt be kellemetlen mellékhatásokról.

Az orr az egyik legveszélyeztetettebb bőrfelület a bőrrák szempontjából az állandó napfénynek való kitettség miatt. Az orvosoknak gyakran az orrsövényből, a fülből vagy a bordákból kell porcos szöveteket eltávolítaniuk, hogy az orrot tökéletesen rekonstruálni tudják. Ez azonban sokszor fájdalmas és invazív eljárás, ami gyakran kellemetlen komplikációkkal jár együtt.

A svájci orvosok azonban kifejlesztettek egy alternatív eljárást, aminek során porcsejteket, vagyis kondrocitákat távolítanak el a páciensek orrsövényéből. Miután kitenyésztették a sejteket, kollagénből készült membránba oltják őket, amik egyfajta sablonként szolgáltak az új szövet-öntvény számára.

Ez a porcos szövet az eljárás végére negyvenszer akkora lesz, mint az eredetileg eltávolított minta. A bőroltványt végül megfelelő alakúra formálják, és beültetik a páciensek orrába. "A kitenyésztett teljes orr-, valamint szemhéj- és fülrekonstrukciós műtétek során is alkalmazható lesz."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra