Többszörösen kockáztatnak a szoláriumozó tinik

A szoláriumhasználó tinédzserek gyakrabban isznak, többször élnek nemi életet és gyakrabban használnak egészségtelen módszereket a testsúlyuk befolyásolására - derült ki egy amerikai kutatásból.

Azok a tinédzserek, akik rendszeresen szoláriumoztak, gyakrabban folyatattak más olyan tevékenységeket is, melyek veszélyesek lehetnek az egészségükre - derítette ki a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) kutatása. A szokások némileg eltértek a fiúk és a lányok esetében, de szinte mindegyik azok közé tartozott, amelyeket az orvosok és egészségügyi szakemberek egyáltalán nem javasolnak.

A kutatásban két korábbi (2009-es és 2011-es) felmérések eredményeit vetették össze, melyekben 14 és 18 év közötti tinédzsereket kérdeztek ki a szokásaikról.

A rendszeresen szoláriumozó fiúknál és a lányoknál egyaránt gyakori volt az alkoholfogyasztás. A lányok gyakran váltogatták a szexuális partnereiket, és illegális gyógyszerekkel vagy koplalással igyekeztek megszabadulni a felesleges (vagy feleslegesnek ítélt) kilóktól. A fiúk pedig naponta dohányoztak, szteroidokat használtak és gyakoribb volt a körükben az öngyilkossági kísérletek száma is.

Veszélyesek lehetnek a tinik szoláriumozási szokásai (Fotó: Europress)

Az eredményekből kiderült, hogy a szoláriumozás szorosan összefügg azzal a vággyal, hogy valaki javítson a megjelenésén - ez a motiváció pedig egyéb tevékenységekben is tükröződik. Az pedig, hogy ezen szokásoknak milyen negatív vagy veszélyes egészségügyi hatásai vannak, egyáltalán nem érdekli a fiatalokat.

"A felvilágosításnak és a kockázatok ismertetésének sokkal nagyobb szerepe kellene hogy legyen ennál a korcsoportnál" - mondta a kutatás vezetője, Gery Guy, a CDC szakembere. "Mindenképpen közbe kell lépni, különben a rossz szokások folytatódnak felnőttkorban is, ez pedig a súlyos betegségek, például a melanóma fokozott kockázatával járnak együtt. Új protokollra van szükség, mert az általános egészségügyi üzenetek a tinédzsereknél egyszerűen nem hatásosak."

A tanulmány a című szaklapban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra