Tinea versicolor: mit érdemes tudni róla?

A tinea egy nagyon gyakori bőrbetegség-csoport, melyet gombák okoznak. Nagyon sokféle formában jelentkezhet, és a testünk szinte bármely pontját megtámadhatja. Mit érdemes tudni ezekről a betegségekről, és mit tehetünk ellenük?

A tinea tulajdonképpen gombás bőrbetegségek összefoglaló neve. Megjelenhet a körmökön, a lábujjak között (ezt nevezzük atlétalábnak), a kézen, a lágyékon, a testen, a hajas fejbőrön, a szakállal borított területeken, az arcon is. Az okozójuk általában valamilyen úgynevezett dermatofita gomba, de bizonyos altípusait más gombák is okozhatják.

A tinea versicolor a bőrgombásodás egyik olyan altípusa, mely a törzset és a végtagokat érintheti, és okozója a bőrön egyébként is jelen lévő bőrgomba, mely meghatározott körülmények között elszaporodhat. Azt azonban a szakemberek még nem tudták meghatározni, hogy pontosan mely körülmények járulhatnak hozzá a betegség kialakulásához.

A betegség legjellegzetesebb tünete, hogy a testen a bőrszíntől elütő árnyalatú, sötétebb vagy világosabb foltok jelenhetnek meg. Ezek gyakran változtatják is a színüket, például sötétebbé válhatnak, ha az érintett teste túlhevül (mint egy forró fürdő után). A foltoknak éles határvonaluk van.

Bőrgomba: tünetek, diagnózis, kezelés

A betegség jóval gyakoribb a meleg, nyirkos környezetben élők körében, nyaranta, illetve azoknál, akik egyébként is többet izzadnak , akiknek zsírosabb a bőrtípusuk, több pattanásuk van, korpásodásra vagy seborrheás dermatitiszre hajlamosak. A legyengült immunrendszerűeknél is többször támadhatja meg a betegség.

A betegség kezelése a legtöbbször helyileg ható krémekkel, kenőcsökkel történik, de gyakran szükség van szájon át szedhető gyógyszerekre is. A tinea versicolor gyógyulása akár több hónapig is elhúzódhat.

Bőrgombára a joghurt is gyógyír lehet

Bőrgombára a joghurt is gyógyír lehet

Mit tehetünk otthon a mielőbbi gyógyulásért?

A joghurtnak nagyon jó hatása lehet a bőrünkre, elsősorban a benne található barátságos, jótékony hatású mikroorganizmusok miatt, melyek segítenek helyreállítani a bőr egyensúlyát, elfogyasztva pedig a bélflórának tehetnek nagyon jót. Fontos azonban, hogy édesítetlen, natúr joghurtot válasszunk, mert a cukor csak "táplálja" azokat a gombákat, melyek a betegséget okozzák.

Az almaecetes fürdő is gyorsíthatja a gyógyulást, köszönhetően az almaecet gombaellenes hatásainak. Öntsünk 3 deci almaecetet a fürdővizünkbe, és áztassuk magunkat ebben legalább tíz percig. Utána alaposan zuhanyozzunk le. Almaecet és víz azonos arányú keverékéből lemosót is készíthetünk, melyet egy vattapamacsra téve ledörzsölhetjük az érintett bőrfelületet.

A teafaolaj igen erőteljes bőrgyógyító, gombaellenes és antibakteriális hatásai is vannak. Legyünk azonban óvatosak vele, mert higítatlanul irritálhatja a bőrt! Tegyünk 7-8 csepp teafaolajat egy evőkanál olíva- vagy kókuszolajhoz, és ezzel dörzsöljük be az érintett bőrfelületet. A kókuszolajat önmagában is alkalmazhatjuk, mert nemcsak gyógyítja, de hidratálja is a bőrt, és az esetleges viszketést is csökkenti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra