Melegkiütés vagy napallergia? Ez a különbség

Csecsemőknél és kisgyerekeknél gyakori, de felnőtteknél sem ritka, hogy a nagy melegben piros kiütések, hólyagocskák jelennek meg a bőrükön. Nem mindegy azonban, hogy melegkiütésről vagy napallergiáról van-e szó.

Dr. Rózsa Annamária , a Dermatica bőrgyógyásza segít megkülönböztetni a melegkiütést a napallergiától.

A melegkiütés és a napallergia nem ugyanaz

A miliaria, vagyis a melegkiütés meglehetősen gyakori bőrtünet csecsemőknél és kisgyermekeknél, ugyanis az ő hőszabályozásuk még nem olyan fejlett, mint a felnőtteké. Emiatt a hőség hatására könnyen eltömődnek a verejtékmirigyeik. Ha pedig ebben a meleg és nedves környezetben a baktériumok is elszaporodnak, szinte törvényszerűen megjelennek a piros foltok, hólyagok . Éppen ezért a szülőknek nagyon gondosan kell eljárniuk a gyerekek öltöztetése kapcsán, hiszen sokan túlzott óvatosságból nyáron is túlöltöztetik a kicsiket. Fontos lenne a gyerekeknél is a szellős, könnyű öltözéket és lehetőség szerint a pelenka nélküli "szellőztetést" választani.

melegkiütés, napallergia, meleg, hőség, baba, kisgyerek
A gyerekek bőrén gyakran jelennek meg piros foltok a meleg hatására. Fotó: 123rf

A felnőttkorban kialakuló melegkiütés nem feltétlenül csak a legnagyobb hőségben jelenhet meg, hiszen annyi is elég hozzá, hogy túl szoros, nem szellőző ruhák alatt megrekedjen az izzadtság a test felületén. Az emiatt elszaporodó melegkiütések lehetnek gyulladtak és nem gyulladtak. A gyulladásos formát miliaria rubrának hívják és többnyire viszkető, duzzadt, vörös pattanás formájában jelenik meg.

A nem gyulladásos típus - a kristályos miliaria - főként a háton, a vállon, a mellkason és a hónaljban alakul ki, és láthatóan egy folyadékkal töltött hólyag formában jelentkezik. Többnyire nem egyetlen hólyagról van szó, az adott bőrfelületen nagyobb csoportokban vannak jelen a hólyagocskák. Ezek nem viszketnek, nem pirosak, és ha kipukkantjuk vagy elvakarjuk őket, vízszerű folyadék távozik belőlük. Jellemzően gyorsan elmúlnak, különösen, ha szabadon hagyjuk a testfelületet.

Mi jellemző a napallergiára? Elsősorban az égő, viszkető érzés és felhólyagosodó bőr utal a napallergiára. A leégéssel ellentétben azonban ez esetben nem jelentkezik hámlás a folyamat végén. A problémáról itt olvashat bővebben!

A melegkiütéssel szemben a napallergia sokféle formában jelentkezhet. Lehet piros folt , pattanás, de mutatkozhat csalánkiütésként is. Sokszor csak a fénynek kitett testrészeken jelentkezik, de ha valódi allergiáról van szó, a fényhatást követően az egész testen megmutatkozhat. A bőrtünet időről időre kiújulhat, és visszamaradó foltos elváltozást is okozhat - magyarázta a szakember.

Mit tehetünk?

Ha biztosak vagyunk benne, hogy melegkiütésről van szó, a legfontosabb, hogy könnyű, szellős öltözékre váltsunk és minél többet hagyjuk szellőzni a bőrt. Az esetek többségében a tünet magától elmúlik, főként, ha kristályos miliáriól van szó. Ha mégsem múlik magától a kiütés, akkor érdemes orvoshoz fordulni. A kezelés ilyenkor általában cinktartalmú rázókeverékkel történik. Ugyanezzel a keverékkel enyhíthető a gyulladt típus okozta viszketés és égő érzés is, de ki lehet próbálni hintőporos kezelést is, főként orvosi tanács alapján.

Ritkábban, de megesik, hogy helyi antibiotikumos kenőcsre van szükség, ha a kínzó tünetek alapján úgy látszik, hogy elszaporodtak a baktériumok az adott bőrfelületen. Ha pedig a kivizsgáláson kiderül, hogy napallergiáról van szó, akkor gyulladáscsökkentő, hűsítő készítmény használata javasolt, súlyosabb esetben pedig antihisztamin tartalmú gyógyszerre is szükség lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra