Kék-zöld foltjaink okai

Sokakkal megesik, hogy időről időre kék-zöld, esetleg barna foltokat, zúzódásokat fedeznek fel testükön anélkül, hogy megütnék magukat. A jelenség hátterében több különböző dolog is állhat.

Túl sok napozás

Egy idő után az UV sugárzás oldani kezdi a bőrben található kollagént, amely egyfajta kipárnázásként védi a bőr alatti ereket. Ha ez a kipárnázás meggyengül, akkor az erek könnyebben sérülnek, ettől pedig kék-zöld foltjaink lehetnek. Ráadásul gyorsabban történik, mint hinnénk. Elméletben már egyetlen olyan nyár, amely során sokat és hosszan napozunk, elég lehet, hogy kiváltsa ezt a hatást. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindig, minden életkorban kizárólag megfelelő fényvédelem mellett menjünk napra.

Több különböző dolog is okozhat kék-zöld foltokat
Több különböző dolog is okozhat kék-zöld foltokat

Öregedés

A kollagén mennyisége az öregedéssel folyamatosan csökken a szervezetben. Hogy milyen mértékben, egyénfüggő: sok múlik a bőr vastagságán és fényérzékenységén is. Általánosságban elmondható, hogy a világosabb bőrűek bőre ebből a szempontból is érzékenyebb, mint a sötétebb bőrűeké. A kollagénmennyiség csökkenése elkerülhetetlen, de megfelelő és rendszeres fényvédelemmel késleltethető.

A kollagén közvetlen hatással van kötőszöveteink egészségére, ám az életkorral csökken a természetes kollagéntermelés. Hogyan mutatkozik mindez a bőrön, és mit tehetünk a regeneráció érdekében? Részletekért kattintson!

Alkoholfogyasztás

Az alkoholtól nemcsak esetlenebbek leszünk, hanem bőrünk is érzékenyebbé válik - néhány ital után sokkal nagyobb az esélye a kék-zöld foltok, zúzódások kialakulásának, ha véletlenül elesünk vagy megütjük magunkat. Alkohol hatására az erek átmenetileg kitágulnak, és könnyebben alakulnak ki bevérzések, ha például beverjük a lábunkat az asztal sarkába.

Egyes gyógyszerek szedése

A vérhígítók, szívritmusszabályozók szedése szintén növeli a zúzódások kialakulásának esélyét, mivel ezek a gyógyszerek megnövelik a vér alvadási idejét. Aki ilyesmit szed, fontos fokozottan ügyelnie rá, hogy ne vágja meg magát és ne essen el.

Vitaminhiány

A C-, a K- és a B12-vitamin szerepet játszik a véralvadásban , és ha nincs belőlük elég a szervezetünkben, akkor még egy kisebb ütés hatására is hatalmas véraláfutásaink lehetnek. Ha ilyesmit tapasztalunk, érdemes lehet megnézetni a vérképünket, mert így gyorsan kiderül, hogy melyek azok a vitaminok, amelyeket esetleg pótolnunk kell.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra