Ráncos lesz a kádban? Ezért!

Hosszas áztatás után a kéz- és lábujjak bőre redőződik, ami segíti az embert a nedves tárgyak megfogásában - derítették ki brit kutatók, akik szerint a bőr gyűrődése már az ember őseit is segíthette a nedves körülményekhez való jó alkalmazkodásban.

A szakemberek korábban úgy vélték: az ujjbegyek bőrének gyűrődése abból fakad, hogy a bőr legkülső hámja magába szívja a vizet, és megduzzad. A legújabb kutatások azonban felfedték, hogy az idegrendszer aktívan kontrollálja ezt a folyamatot azáltal, hogy összehúzza a bőr alatti ereket. "Ez a mindenki számára közismert jelenség nem valamiféle mellékvonása a kéz- és lábujjbőr természetének, hanem funkcionális jelenség, amely valószínűleg az evolúció során alakult ki" - magyarázta Tom Smulders, a New Castle-i Egyetem evolúciós biológusa a LiveScience tudományos hírportálnak.
Smulders és kollégái 20 önkéntessel próbát végeztettek: nedves márványgolyókat és különböző méretű kisebb súlyokat kellett összeszedniük száraz, majd 30 percig meleg vízben áztatott kézzel. A résztvevők 12 százalékkal gyorsabban szedték össze a tárgyakat, amikor az ujjbegyeik redőzötté váltak.

"Kimutattuk, hogy a gyűrődött ujjakkal jobb a fogás nedves körülmények között. Ez úgy működik, mint a bordázat a gépkocsi kerekein, amely lehetővé teszi a jobb tapadást az úthoz" - magyarázta Smulders.

Egy másik lehetőség, hogy a redőződés változásokat okoz a bőr olyan tulajdonságaiban, mint a rugalmasság vagy a tapadósság, ami segíti a kéz- és lábujjakat abban, hogy jobban teljesítsenek nedves körülmények között.



Smulders szerint az evolúció során azért alakult ez így, hogy segítse az élelmiszergyűjtést csapadékos körülmények között, illetve folyókban és patakokban. "Mivel a jelenséget a lábujjakon is tapasztaljuk, ennek az lehetett az előnye, hogy őseink képesek voltak esőben jobban gyalogolni" - hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy száraz tárgyak felvételénél mindegy, hogy az ujjbegy redőzött-e vagy sem. "Ez persze felveti a kérdést, hogy miért nem gyűrődnek állandóan ujjaink. Ezt szeretnénk megvizsgálni. Azt gondoljuk, hogy a redőződés csökkentené az ujjbegyek érzékenységét, és növelné azok megsértésének lehetőségét" - mondta.

A brit kutatók a Biology Letters című szakfolyóirat szerdai számában tették közzé tanulmányukat.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 10. - február 16.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
37 200
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+6, +13 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén gyengén fátyolfelhős lesz az ég, de a Dunántúlon egy tőlünk északra elhadó front felhőzete okozhat átmenetileg felhősebb időszakokat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag