Bőrápolás: ezért lehet jobb a drágább krém

Kialakult egyfajta vásárlói tudatosság, egyre többen gyűjtenek információkat a vásárlás előtt. Egy friss kutatás azt vizsgálta, mennyire vagyunk tisztában a natúr készítményekkel.

Az eredmények meglepőek, ugyanis a vásárlók közel háromnegyede tisztában van azzal, hogy milyen jellemzők alapján lesz egy termékből natúrkozmetikum. A megkérdezettek között a nők és a férfiak közel azonos arányban gondolták úgy, hogy az ilyen termékek legfontosabb ismérve, hogy "nem tartalmaznak kőolajszármazékot, mesterséges színezékeket, parabéneket" valamint "kizárólag természetes eredetű anyagokból készülnek".

"Egy átlagos nő naponta több, mint 160 kozmetikai összetevővel találkozik, samponokban, tusfürdőkben, fogkrémekben - nem mindegy tehát, hogy mit kenünk magunkra. Mi úgy szoktunk fogalmazni, hogy nem kenünk semmit a bőrünkre, amit nem ennénk meg" - fogalmazott Marinova Annamária, a kutatás egyik vezetője.

Drágább, de megéri?

A vizsgálat arra is kitért, hogy milyen vélt- vagy valós hátrányok jellemezhetik a natúrkozmetikumokat. A válaszadók kifogásként elsősorban a hagyományos készítményekhez viszonyított drágaságukat említette. Ez azonban a gyártási folyamatokból és a drágább összetevőkből következik, ugyanakkor erre a piacra is igaz, hogy vannak olcsóbb és drágább termékek. A drágaságra egyébként elsősorban a 29 év alattiak és a fővárosiak panaszkodtak. A megkérdezettek mindössze 7 százaléka gondolta úgy, hogy a natúrkészítmények hatékonysága elmarad a hagyományos kozmetikumok mögött, míg két százalékuk elégedetlen az illatukkal vagy a textúrájukkal.

Bőrápolás: nem mindegy, mit kenünk a bőrünkre (Fotó: Europress)

Marinova szerint ezeknél a termékeknél lassabban jelentkezik, ám hosszabban tapasztalható a hatás, nem érdemes azonnali eredményt várni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a natúrkozmetikumokban természetes eredetű - általában illóolajokból származó - illatanyagok vannak. Mivel az illóolajokat növényekből vonják ki, így előfordulhat, hogy ha az adott összetevő illatát nem szereti a fogyasztó, a termék illatával sem lesz elégedett.

Tarol az aloe és az E-vitamin

A gondosan megválogatott alapanyagokból készült krémek és egyéb kozmetikai termékek használata többnyire kevesebb irritációval jár, használatuknál ritkábban fordul elő szárazság, viszketés, allergiás reakció, hámlás vagy gyulladás. Különösen jól járnak az ilyen típusú készítményekkel a vékony vagy világos bőrűek. A teljes cikket ide kattintva érheti el! Azt is górcső alá vették, hogy a termékek jellemző hatóanyagai közül a válaszadók melyek jelenlétét tartják fontosnak a készítményekben. Ebben már markánsabb különbség körvonalazódott - legtöbben az teafa mellett - szinte kizárólag ezt a két hatóanyagot említették. A nők szinte azonos arányban szavaztak - a fenti három mellett - az argánolajra, a manuka mézre, a gránátalmára és a holttengeri sókra is.

Kiderült az is, mely összetevőket nem tartják fontosnak a megkérdezettek. A 18-29 éveseknek az erős ránctalanító (anti-aging) hatású gránátalma - érthető módon - lényegesen kevésbé fontos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra