Betegséget jelez a ráncosodó bőr

HáziPatika

Hajlékony csukló, erősen ráncosodó bőr: egy egészen furcsa betegség tünetei lehetnek.

A cutis laxa a bőr genetikailag meghatározott állapota, latin neve laza bőrt jelent. Ilyen esetekben a bőr nem normál struktúrát mutat, sokkal több rajta a redő, sokkal ráncosabb, mélyebbek rajta a bőrhajlatok. Nagyon ritka rendellenességről van szó, a világon csak néhány száz regisztrált betegről tudnak, az összes érintett száma néhány ezresre tehető. A betegség genetikailag kódolt, a rendellenesség pedig már gyerekkortól kezdve megjelenhet - de általában csak később lesz látványos.

Többszörösére is megnyúlhat
Többszörösére is megnyúlhat

A jelenség főképp azokon a területeken látványos, amelyeken a bőr a fogyás-hízás miatt amúgy is hajlamos a megnyúlásra. Ilyen a felkarok hátsó felszíne vagy éppen a pocak területe. Főleg azokról a bőrfelületekről van tehát szó, amelyeken a bőr amúgy is lazább. A tünetek az életkor előrehaladtával válnak egyre jellemzőbbé. A bőr bizonyos részein többszörösére is megnyúlhat.
A bőr mellett érintettek lesznek az ízületek is, amelyek hajlama a túlmozgásra megnő. Például az emberek a csuklóízületüket jellemzően csak 90 fokos szögben tudják visszafele hajlítani, viszont cutis laxa esetén nagyobb szögben is lehetséges lehet. A páciensek például könnyebben csinálnak spárgát, mélyebben tudják hajlítani a tagjaikat.

Ha kiderül, hogy valaki a cutis laxa érintettje, fontos, hogy kövessék az állapotát, folyamatosan ellenőrizzék, hogy a rendellenesség a bőr mellett nem jelentkezik-e a belső szerveken, beleken és ereken is. A tüdő és az erek állapotának követésére mindenképpen szükség van! Ugyanakkor, ha csak bőrtünetek jelentkeznek, a cutis laxa nem veszélyes, pláne nem halálos betegség - ilyen esetben kozmetikai problémát okozó "állapotként" kell felfogni. Mivel genetikai problémáról van szó, csak az érintettek tüneteit lehet kezelni, teljes gyógyulásra nem igazán van esély.

A cutis laxáról részletes cikket olvashatnak Betegségek A-Z rovatunkban!


Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 13. - január 19.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
12 370
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt sok lesz felettünk a felhő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag