A legfontosabb tudnivalók az anyajegyszűrésről

Anyajegy-eltávolítás után ősszel és télen szebben gyógyul a seb, ezért érdemes a hidegebb hónapokban elvégeztetni az ajánlott éves szűrést. Fontos továbbá megemlíteni, hogy vizsgálatra nem csupán akkor van szükség, ha már látható elváltozások alakultak ki a bőrön.

Az anyagjegyszűréssel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket és legfontosabb tudnivalókat dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrő Központ orvosa foglalta össze.

Melanoma tipikus tünetek nélkül

Ha nem égünk le, nem alakulhat ki bőrrák sem a szervezetünkben? A leggyakoribb tévhitekről ide kattintva olvashat.

Az ABCDE-szabályt egyre többen ismerik, azaz az otthoni önvizsgálat során figyelemmel követik az anyajegyek alakjának, méretének, színének változásait. Éppen ezért fontos tudni róla, hogy létezik a melanomának egy olyan típusa, amely esetében a tünetek nem ennyire jellegzetesek. Az amelonatikus melanoma nem tartalmaz barna festékanyagot, így nehezebb diagnosztizálni. A gyógyulás esélyei tehát hiába egyeznek meg a melanomáéval, rendszerint későn ismerik fel a problémát, emiatt a halálozási arány is valamivel magasabb. Az amelonatikus melanoma halvány rózsaszín-vöröses árnyalatú bőrkinövésként jelentkezik a bőrfelszínen. Alakja és színe miatt egy apró sérülésre vagy gyógyulófélben lévő pattanásra emlékeztethet.

Évente egyszer érdemes bőrgyógyásszal is ellenőriztetni az anyajegyeinket
Évente egyszer érdemes bőrgyógyásszal is ellenőriztetni az anyajegyeinket

A lábakat speciális ellenőrzése

Az összes melanomás megbetegedés 3-15 százaléka a lábon alakul ki. Más bőrdaganattípusokkal szemben magasabb a halálozási arány, vélhetően ebben a kései diagnózis is szerepet játszik. Gyanúra ad okot, ha...

  • ezen a területen a bőr színe egy adott részben, foltban eltér a normál bőrszíntől;
  • a lábfejen vagy a köröm alatt vérző elváltozás jelentkezik;
  • kezelés ellenére is rosszabbodó sérülés vagyfekélya lábon, illetve minden olyan elváltozás, amely gyógyulása 2 hónapnál tovább tart.

Nem a melanoma az egyetlen veszély

A melanomáról sokat lehet hallani és olvasni is, ám azt kevesebben tudják, hogy nemcsak az anyajegyeiken tapasztalt elváltozások jelentenek veszélyt, hanem bárhol a bőrön megjelenhetnek daganatra utaló tünetek. Egy észrevehetően megnőtt, esetleg kisebesedett vagy újonnan keletkezett anyajegy miatt rövid időn belül orvoshoz fordulnak a betegek, a kevésbé látványos, laikusok számára talán nem feltűnő elváltozások azonban sokáig lappanghatnak. Pedig ezek az ártalmatlannak tűnő jelek is komoly kórképeket jelezhetnek! Az ilyen, nem pigmentált rosszindulatú bőrdaganatok veszélyes formái közé tartozik a bazalióma, a napfény okozta keratózis, vagy éppen a laphámrák egyaránt.

Területek, amelyekről megfeledkezünk

Havonta javasolt a bőrt otthon átvizsgálni, ellenőrizni az anyajegyeket és a bőrön megjelent egyéb elváltozásokat. Melanoma a hátunkon vagy egyéb nehezen hozzáférhető testrészeinken - fül mögött, hajas fejbőrön, szemgolyóban, szemhéj alatt, körmön és a nyálkahártyán - is megjelenhet, amiről a bőrgyógyász által végzett szűrővizsgálat nélkül csak későn szereznénk tudomást.

Télen is kialakulhat melanoma

A melanoma agresszív daganattípus, ami azt jelenti, hogy az első tünetek megjelenését követően nagyon gyorsan képezhet áttéteket a szervezetben. Ahhoz, hogy a korai jeleket idejében felismerjük, évente egyszer javasolt részt vennünk teljes testtérképes anyajegyszűrésen. Egyéntől és az előző vizsgálat eredményétől függően szükség lehet gyakoribb, félévenkénti ellenőrzésre is. Aki tehát ennél régebben járt vizsgálaton, csak azért ne halogassa, mert most nem éri napfény a bőrét, vagy mert a vastagabb ruházatba burkolva elfeledkezik az anyajegyeiről! A melanoma korai jeleit követően az áttétek ugyanis akár néhány hónap alatt is kialakulhatnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra