Vesebetegeknek is jót tesz, ha mozognak

A rendszeres testmozgás biztonságos és hatékony terápiás módszer lehet a vesebetegségben szenvedők számára, még akkor is, ha más járulékos egészségügyi problémákkal, például magas vérnyomással vagy cukorbetegséggel is küzdenek.

A vizsgálatok szerint egy gondosan összeállított edzésterv és életmód-program jótékonyan hathat a vesebetegek fizikai állapotára, valamint szív- és érrendszerére még akkor is, ha más egészségügyi problémáik is vannak. A most vizsgált életmód-program heti 150 percnyi közepes intenzitású edzést , valamint csoportterápiás viselkedési- és életmód-tanácsadást tartalmazott. A program során vese-specialisták, szakápolók, fiziológusok, étkezési szakértők és pszichológusok segítették a pácienseket.

A tudósok összesen 83 krónikus vesebetegségben szenvedő pácienssel dolgoztak, akiknek egy részét véletlenszerű kiválasztással osztották be a kísérleti programba. A többiek a hagyományos kezelést kapták. A kísérlet kezdetén a páciensek mindössze 45 százaléka érte el az életkorának megfelelő edzettségi szintet. Az életmód-program résztvevőinek aerob-kapacitása azonban egy év alatt 11 százalékot nőtt, míg a hagyományos kezelésben részesülőké csak 1 százalékkal nőtt. A Clinical Journal of the American Society of Nephrology című szaklap online kiadásában megjelent adatok szerint a kísérleti program résztvevői statisztikailag jelentős mértékben fogytak is a vizsgálatok idején.

"Sikerült bizonyítanunk, hogy a testmozgás biztonságos terápiás módszer lehet még azoknak a vesebetegeknek az esetében is, akik egyéb egészségügyi problémákkal küzdenek" - nyilatkozta Dr. Nicole Isbel, a Princess Alexandra Kórház és a Queensland Egyetem munkatársa. "Ez főleg a szakértői team sokszínűségének köszönhető, mert a program során sokszor kellett újra és újra beállítani a magas vérnyomásra és cukorbetegségre szedett szerek dózisát."

A legfontosabb eredmény, hogy a program során sikerült javítani a páciensek szív- és érrendszeri állapotát. Ez azért lényeges, mert a krónikus vesebetegek nagy eséllyel halnak korai halált valamilyen szívbetegség következtében. Bár úgy tűnik, ez a fajta program segíthet a többféle egészségügyi problémával küzdő krónikus vesebetegeknek a korai szívhalál elkerülésében, ennek tisztázására további, nagyobb formátumú követéses vizsgálatok szükségesek.

Becslések szerint világszerte közel 60 millió ember szenved krónikus vesebetegségben.

Hazánkban a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben - csak a vesebetegség végstádiumában - ismerik fel a veseelégtelenséget. Az ilyenkor fennálló életveszélyes állapot a dialíziskezelés azonnali elkezdését teszi szükségessé. Pedig az időben felfedezett vesebetegség gyógyszeresen kezelhető, progressziója jelentősen lassítható. Ma Magyarországon már közel 600 ezer ember szenved a vesebetegség valamely stádiumában, s ez a szám évente 3-4 százalékkal növekszik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra