Új ajánlás a koleszterinszint csökkentésére

Mikor javasolt a magas koleszterinszintet gyógyszerrel kezelni? Amerikai kardiológusok új ajánlást adtak ki a témában.

Öt év után adta ki új, koleszterinre vonatkozó ajánlását az amerikai kardiológiai szakmai szövetség, amelyet széles szakmai egyetértés fogadott. Dr. Vaskó Péter , a KardioKözpont szakorvosa arról beszélt, hogy az új elvek a szív-érrendszeri betegekhez és az egészségesekhez is szólnak.

Első az életmód, aztán jöhet a gyógyszer

2018 végén adta ki az American College of Cardiology és az American Heart Association az új koleszterinajánlást, amely komoly szakmai támogatást kapott, többek közt az American Diabetes Association részéről.

A magas koleszterinszint látható jelei A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, a szem körül azonban látható jelei is lehetnek. Kattintson a részletekért!

Ennek egyik legfontosabb irányelve, hogy a rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás minden korosztály számára az alapja annak, hogy megelőzzék a szív-érrendszeri betegségeket, valamint csökkentsék azok rizikófaktorait, így a magas koleszterinszintet is. Ugyanakkor ha már kialakult az érszűkület, az új ajánlás az életmódváltás mellett intenzív sztatinterápiát is ajánl, hogy csökkenthető legyen az LDL-koleszterin szintje. Például azoknál, akik már átéltek szívinfarktust vagy sztent-beültetést, az LDL-C szintjének legalább 50 százalékos csökkentését ajánlják.

Konkrét célérték az ajánlásban

A szakemberek örömére az új ajánlások konkrét célértékeket tartalmaznak az egyes betegcsoportoknak. Például azoknak az érszűkületeseknek , akik a magas kardiológiai kockázatú csoporthoz tartoznak, a sztatinterápiával elérendő célérték LDL-C esetében 70 mg/dl.

A gyógyszerek közül az amerikai szakmai szervezetek első lépésként az új generációs ezetimibe hatóanyagú gyógyszereket ajánlják, amelyek megakadályozzák a koleszterin felszívódását a bélben. Ha ezek nem válnak be, a PCSK9 gátlókat javasolják, amelyek injekciós formában hozzáférhetők, és lassan az áruk is csökken.

Mozgással és helyes táplálkozással számos betegség megelőzhető (Fotó: 123 RF)
Mozgással és helyes táplálkozással számos betegség megelőzhető (Fotó: 123 RF)

Ha valakinek magasabb az LDL-C szintje, mint 190 mg/dl, de egyébként egészséges, szintén ajánlott a gyógyszeres segítség, bár ebben az esetben elég csak a 100 mg/dl LDL-C célértéket elérni. A 40-75 éves cukorbetegeknek , akiknél az LDL-C szint nem magasabb, mint 70 mg/dl, elég csak a közepes intenzitású sztatinterápia, de ha egyéb rizikófaktorok is megtalálhatók, és az érintett elmúlt 50 éves, akkor magas intenzitású terápia ajánlott.

Vagyis a koleszterinszinttől, az érszűkület meglététől, az életmódtól és egyéb rizikófaktorok jelenlététől függően kell függővé tenni a gyógyszeres koleszterincsökkentés lehetőségét, az egyéni toleranciát és kiegészítő terápiás lehetőségeket figyelembe véve.

Ez a teendő, ha csak enyhén emelkedett meg a koleszterinszint

Sokakban felmerül a kérdés, mit kell tenniük az egyébként egészséges személyeknek, akiknek csak egy kicsit magasabb a koleszterinszintjük, de nem tartoznak a fenti kategóriákba. Ez az az eset, amikor döntő szerepe van az orvos-beteg kapcsolatnak.

Az irányelv lényegében megegyezik az Európai Kardiológus Társaság állásfoglalásával - hangsúlyozza a kardiológus. A gyakorlatban az enyhén emelkedett koleszterinszint esetén először meg kell határozni a páciens rizikóját, tekintetbe véve többek közt a nemet, az életkort, a családi anamnézist, a dohányzást, a testsúly, a BMI -t, a vérnyomást, és persze magát a koleszterinszintet is. Ha kiderül, hogy a páciens a veszélyeztetett csoportba tartozik, az ajánlás szerinti koleszterin-célértéket kell elérni.

"Jelenlegi ismereteink szerint a koleszterin minél alacsonyabb, annál jobb. Ezt mutatják az epidemiológiai vizsgálatok, az állatkísérletek és a genetikai retrospektív vizsgálatok. Nagy kérdés, hogyan lehet elérni a célértéket" - tette hozzá Dr. Vaskó Péter. E tekintetben elsőként a diétával, életmódváltással kell próbálkozni, második lépés lehet a sztatin és/vagy fibrát adása, és ezután jöhet szóba az amerikai irányelvben megjelölt PCK-9 vegyület, amely már forgalomban lévő, havi egyszeri injekció. Erről tudni kell, hogy meglehetősen drága, és még nincs annyi tapasztalat vele, mint a többivel. Összességében tehát életmóddal és gyógyszerrel is arra kell törekedni, hogy a koleszterinszint csökkentésével a következményesen kialakuló betegségek rizikóját is csökkentsük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra