Szokások, melyek károsíthatják a vesénket

A vesék nagyon fontos szerepet játszanak abban, hogy szervezetünk egészséges legyen. De már a túl sok ülés is rossz hatással lehet rájuk.

A vizelet visszatartása

Nagyon fontos például, hogy amikor csak lehet, kerüljük el a vizelet visszatartását, mivel ez az egyik leggyakoribb oka a veseproblémák kialakulásának. Minél tovább nyomjuk el a vizelési ingert, annál tovább marad hólyagunkban a vizelet, amelyben baktériumok kezdenek szaporodni, ez pedig hosszú távon vesefertőzéshez, sőt vizelettartási problémákhoz is vezethet.

Ülőmunka

Akik ülőmunkát végeznek, azoknak fontos tudni, hogy a sok ülés 30 százalékkal megnövelheti a vesebetegség kialakulásának esélyét. Ennek oka, hogy ilyenkor megemelkedhet a vérnyomás, illetve felborulhat a glükózanyagcsere - ez a mozgásszegény életmód következménye. Akik napi 8 órát vagy többet ülnek, veséik egészségének érdekében is fontos, hogy rendszeresen mozogjanak, legalább heti 2-3 alkalommal, illetve óránként legalább öt percre felálljanak a székükből, és nyújtózzanak, járkáljanak egy keveset.

A sok ülés és az ülőmunka negatívan hathat a szervezetünkre. Pontosan milyen hatással is lehet szervezetünkre? Kattintson!

A túl sok sport is káros lehet

Érdekes módon ugyanakkor a túl sok mozgás sem tesz jót: ha túl sokáig, illetve túl keményen sportolunk, akkor ez rabdomiolízist okozhat, amely a vázizomzat gyors károsodásával járó betegség. Ilyenkor az izmokban található mioglobin nevű fehérje bekerül a véráramba, aminek több egészségügyi kockázata is van, többek között a veseleállás. Ha többet edzünk a szokásosnál, és az izomfájdalom mellett a vizeletünk besötétedését tapasztaljuk, akkor forduljunk orvoshoz.

Bizonyos gyógyszerek is károsíthatják

Károsíthatja a veséket a gyulladáscsökkentők, recept nélkül kapható fájdalomcsillapítók túlszedése is. Ennek hatására ugyanis csökkenhet a vesékbe áramló vér mennyisége, ami ronthatja a vesefunkciókat - ez különösen azokra igaz, akik már egyébként is vesebetegek.

Ezek a szokások károsíthatják a vesénket
A túl alacsony folyadékbevitel is árthat a veséknek

Nem mindegy, hogy mit iszunk, és az sem, hogy mennyit

A túl alacsony folyadékbevitel vesekárosító hatása mondhatni közismert: ha nem iszunk eleget, akkor nem termelődik elég vizelet, hogy kimossa a szervezetből a felesleges nátriumot, illetve méreganyagokat, és nagyban megnöveli a vesehomok, illetve a vesekövek kialakulásának esélyét is. A folyadékfogyasztással kapcsolatban arra is érdemes figyelni, hogy ne igyunk túl sok diétás üdítőt. Egy 2009-ben, több mint 3000 nő bevonásával készült kutatás arra az eredményre jutott, hogy napi 2 vagy több ilyen ital elfogyasztása mérhetően rontotta a vesefunkciókat.

Káros a túl sok só, cukor és fehérje is

Étkezésnél a fehérjebevitelre kell ügyelni: az ajánlott napi mennyiség 1-1,6 gramm testsúlykilogrammonként. Ha ezt túllépjük, akkor vérünk elsavasodhat, és acidózis jelentkezhet, amely nemcsak komoly emésztési problémákat, de krónikus vesebajt is okozhat. Az evéssel bevitt nátrium 95 százalékának anyagcseréje a vesékben történik, így túlzásba vitt sófogyasztás esetén a páros szervnek extra keményen kell dolgoznia. Ez romló vesefunkcióhoz, illetve folyadékvisszatartáshoz és magas vérnyomáshoz vezethet. Ugyanez a helyzet a túl sok cukorral, amely egyébként a cukorbetegség kialakulásának esélyét is növeli - ez pedig a vesebetegség, a veseleállás egyik fő oka.

Ha nem minőségi az alvás

Több kutatás is igazolja hogy a pihentető éjszakai alvás veséink egészsége szempontjából is kiemelten fontos. Az alvás-ébrenlét ciklus hatással van a vesefunkciók szabályozására - a szerv sejtjei alvás közben regenerálódnak. Éppen ezért a krónikus alváshiány megzavarhatja ezt a megújulási folyamatot, ami megnöveli a vesebetegség kialakulásának esélyét.

Forrás: brightside.me

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra