Szívgyógyszerrel a rasszizmus ellen

Egy népszerű béta-blokkoló azt is befolyásolhatja, miként tekintünk a világra - derítette ki egy brit kutatás.

Az Oxfordi Egyetem pszichológusai és pszichiáterei által végzett kutatásból kiderült, hogy a propranolol nevű szívgyógyszer csökkenti a tudatalatti faji előítéleteket, méghozzá az előítéletekkel összefüggő, tudattalan félelmi válaszok csökkentésével.

Sylvia Terbeck és csapata 36 önkéntesen végzett el egy kísérletet: felük propranololt kapott, felük pedig placebót. A gyógyszert szedők érzékelhetően alacsonyabb pontszámot értek el egy, kifejezetten a rasszizmus vizsgálatára kidolgozott teszten, mint a placebót szedők. A gyógyszer azonban csak a tudattalatti rasszizmusra hat, a "nyílt" előítéleteket nem változtatja meg.

A propranololt nemcsak béta-blokkolóként használják, de fejfájást, kézremegést, magas vérnyomást, glaukómát is kezelnek vele, sőt szorongáscsökkentőként is alkalmazzák.

"Az emberi erkölcs gyógyszerekkel vagy műtétekkel való megváltoztatása régóta téma, ám óvatosan kell megközelíteni" - írták a tanulmány szerzői. "Sem ez a gyógyszer, sem másmilyen tabletta nem 'gyógyítja' meg a rasszizmust. Ez elsősorban etikai kérdés."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra