Súlyos kórokat jelezhet a magas vérnyomás

A magas vérnyomás rengeteg halálesetért felelős, ugyanis sokan nem veszik elég komolyan a betegség megjelenését, és nem foglalkoznak a kiváltó okokkal sem. Ami pedig nagyon fontos lenne, hiszen a néma gyilkosnak is nevezett kórt csakis tudatos viselkedéssel lehet visszaszorítani, kezelni.

A magas vérnyomás értékek önmagukban még nem jelentenek problémát, persze csak abban az esetben, ha nem folyamatosan magasak - szögezte le dr. Kapocsi Judit a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája. Az általánosan elfogadott adatok alapján egy felnőtt embernél (ülő helyzetben, szívmagasságban lévő mandzsetta és vérnyomásmérő esetén) 140/90 Hgmm alatti vérnyomás tekinthető normálisnak. Ami e fellett van, az már hipertónia, mindegy, hogy melyik érték emelkedik meg tartósan.

A magas vérnyomás betegség két típusát különíthetjük el. Az egyes, vagy primer betegség esetében a hátterében nem áll más betegség, vagy szervi elváltozás, esetleg beavatkozás.A második típus a másodlagos, vagy szekunder magas vérnyomás. Ebben az esetben a megemelkedett értékek hátterében kimutathatóan más betegség, szervi baj, vagy beavatkozás áll.

A magas vérnyomás hátterében több betegség is állhat

A magas vérnyomás hátterében több betegség is állhat

A megemelkedett vérnyomást sokan nem veszik komolyan, hiszen a legtöbb esetben semmilyen tünettel nem jár. Ez azonban nem jelenti, hogy ne vinne véghez a szervezetben komoly roncsolást. Az erek falára a megemelkedett nyomás extra terhet ró, és mikro sérüléseket okoz. Az érkárosító hatás miatt a magasvérnyomás betegség szövődményei között a trombózis , a szívroham, a stroke, és a halálos tüdőembólia is szerepel.

A magas vérnyomás, vagy hipertónia az egyik legveszélyesebb betegség, hiszen tüneteit nehéz azonosítani, sőt, sokszor teljesen tünetmentesen jelentkezik. Azonban, ha figyelmeztető jelei nincsenek is, következményei mindenképpen, többek között a stroke, és az infarktus kockázatának jelentős növekedése. Részletek!

A másodlagos magas vérnyomást olyan betegségek okozzák, amelyek a vese, az artériák, a szív illetve az endokrin rendszer működését károsítják. Kutatások szerint a másodlagos magas vérnyomás az esetek 10 százalékában fordul elő, a maradék magas vérnyomás eset önállóan áll fenn - mondja dr. Kapocsi Judit.

Ha ilyen betegséggel állunk szemben, akkor számolni kell a szövődményként megjelenő megemelkedett értékekkel, és azokat is mindenképpen kezeltetni kell, hogy a súlyos gondokat elkerülhessük. A mögöttes betegségek a következőek lehetnek: vesebetegségek , vese artéria szűkület, mellékvese betegségek, egyéb hormonzavarok, alvási apnoe szindróma, egyes gyógyszerek mellékhatása (fogamzásgátlók, fogyasztó szerek, szteroidok, testépítő hormonok, nem szteroid gyulladásgátlók, antidepresszánsok), rendszeresen jelentős mennyiségű alkohol fogyasztása.

Abban az esetben, ha a magas vérnyomás betegség másodlagos, vagyis valamilyen betegség, vagy szervi elváltozás okozza, mindenképpen kezelni kell az adott kórt. Mindemellett azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a vérnyomás megemelkedett értékeit nagy figyelemmel rendezni kell, hiszen a két betegség külön-külön is komoly gondokat okozhat. A szekunder magas vérnyomás kezelése összetett feladat, amelynél a különböző területek szakembereinek szoros együttműködése, az akadálytalan információáramlás kifejezetten fontos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra