Súlyos bajt jelezhet az ájulás

Kánikulában a gyerekek körében is megszaporodnak az ájulásos esetek, főként a serdülők között, akiknél a hirtelen növekedés is a kiváltó okok között szerepel. Megijedni nem kell, de fontos feltárni a rosszullét hátterét.

A hirtelen szívhalál leggyakoribb oka a kamrafibrilláció. Részletek itt.

Az ájuláshoz hasonló tünetekkel járó szívritmuszavar és keringészavar figyelmeztető előjele lehet akár a serdülőkori hirtelen szívhalálnak is, épp ezért érdemes alaposan utánajárni, mi áll a háttérben - hívta fel a figyelmet dr. Krivácsy Péter. Mint a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezető főorvosa az egyetem honlapjának elmondta, a 14 és 18 év közöttiek körében gyakorinak számít, hogy elsötétül előttük a világ, elvesztik az eszméletüket. Az esetek többségében a fiatalok spontán magukhoz térnek, vagy elegendő árnyékba vinni és fekvő helyzetbe helyezni őket, hogy jobban legyenek.

Ha azonban fél perc elteltével sem történik változás, vagy ha rángatózás is kíséri az ájulást, akkor mindenképpen hívjunk mentőt - tanácsolta a főorvos, aki szerint ilyenkor alaposabb vizsgálatra - például EKG-ra - is szükség van az okok tisztázásához. A szakember hangsúlyozta ugyanakkor, hogy megijedni nem kell, de mindenképpen komolyan kell venni a tüneteket. A hirtelen szívhalott serdülők negyedénél ugyanis előfordult korábban ájuláshoz hasonló rosszullét.

A kánikulában nem érdemes a tűző napon sportolni
Kánikulában nem érdemes a tűző napon sportolni

Az ájulásos, eszméletvesztéses esetek többsége teljesen veszélytelen. Különösen nyáron, a nagy hőségben fordul elő, hogy összeesnek a serdülők - mondta el dr. Krivácsy Péter, példaként említve az évzárókon jellemző rosszulléteket. A főorvos szerint megelőzésképpen akkor is menjünk el háziorvoshoz, ha gyorsan és spontán javul az állapotunk. Többnyire negatív eredménnyel zárul a vizsgálat, és egyszerűen kinövi az ájulásos hajlamot a fiatal.

Életmódváltásra nincs szükség, érdemes viszont megfogadni néhány tanácsot:

  • ne álljunk hosszasan a napon,
  • ne pattanjunk fel hirtelen ülő helyzetből,
  • igyunk elég vizet,
  • ne sportoljunk kánikulában, tűző napon.

Sokan szédülésről, bizonytalanságérzésről, látászavarról, gyengeségérzésről számolnak be közvetlenül az ájulás előzményeként. Ha ezeket tapasztaljuk, mindenképpen húzódjunk árnyékba, üljünk le, és jelezzük valakinek a környezetünkben, hogy rosszul vagyunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra