+18° - +36°
Nincs front

Öt szokás, mely növeli az élethosszunkat

HáziPatika

Több mint tíz évvel élhetnek tovább, akik naponta legalább fél órát mozognak, figyelnek az étrendjükre, és kerülik a káros szenvedélyeket.

Életmódunk olyan jelentős hatással van az egészségünkre, hogy bizonyos szokások bevezetésével, megváltoztatásával hosszú évekkel tovább élhetünk. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa összegezte a legfontosabb tudnivalókat.

Hetente ennyi mozgásra van szükségünk

A krónikus betegségek megelőzésében már az első alkalommal végzett mozgásnak is lehet szerepe. A heti egyszeri edzés ugyanis nagyobb hatású, mint eddig gondoltuk. Kattintson!

Életmódunk 5 döntő eleme

Jó ideje gyűlnek már a bizonyítékok az életmód egészségre gyakorolt hatásáról, amelyet nemrégiben az American Heart Association szaklapjában, a Circulationben megjelent tanulmány is hangsúlyozott. A kutatók arra a tényre építették tanulmányukat, hogy bár az USA a világ egyik leggazdagabb országa, a várható életkilátásokat tekintve csak az 53. helyen áll a WHO 2015-ös adatai szerint. A Harvard Egyetem tudósai ezért több mint 123 000 személy egészségi adatait tekintették át két nagy, átlagosan 30 évig tartó vizsgálatsorozatot tanulmányozva.

Az öt alábbi életmódfaktor jelenlétét vették górcső alá:

  • dohányzás
  • fizikai aktivitás
  • testtömeg-index (BMI)
  • étrend
  • alkoholfogyasztás

Az eredményekből kiderült, hogy azok a nők, akik nem dohányoztak, naponta legalább 30 percig közepes intenzitással mozogtak, normál BMI-jük volt, kiegyensúlyozottan táplálkoztak, és naponta nem fogyasztottak többet egy italnál, átlagosan 14 évvel éltek tovább, mint azok a hölgyek, akik egyetlen fenti elemet sem építettek be az életükbe. A férfiaknál 12,2 év volt ilyen összehasonlításban a nyereség.    

A legkisebb kockázatnál is fontos a kivizsgálás

"Természetesen nem lehet eléggé hangsúlyozni az életmód jelentőségét a betegségek - így a szív-érrendszeri betegségek - kialakulásában, illetve a gyógyulásukban is. Elég csak belegondolni abba, milyen állapotban lehet az a beteg, aki az 5 fő életmódelem mindegyikével hadilábon áll, tehát dohányzik, nem mozog, a BMI-je szerint a túlsúlyos vagy az elhízott kategóriába tartozik, egészségtelenül étkezik, és rendszeresen nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt" - hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa.

A helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás évekkel hosszabbíthatja meg az életünket
A helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás évekkel hosszabbíthatja meg az életünket

Fontos látni, hogy az elhízás, a magas vérnyomás, az emelkedett vérzsír- és vércukorszint tünetegyüttese, vagyis ametabolikus szindrómajórészt az életmódból ered. Mindenképpen gondolni kell erre, ha olyan külső jeleket tapasztalunk, mint az úgynevezett alma típusú elhízás, amely leginkább a hason, a törzsön jelenik meg. Azonban nemcsak a nagyarányú túlsúly utalhat az anyagcsere-eltérések súlyosságára, sokszor egészen kismértékű túlsúly is járhat anyagcsere-változással.

"A metabolikus szindróma legfőbb kockázata abban áll, hogy az együttesen jelenlévő kardiális rizikófaktorok összeszorzódnak, így összességében 14-15-szörösére növelik a szív- és érrendszeri katasztrófák esélyét. Ugyanakkor a szindróma minden elemét befolyásolhatjuk táplálkozással, mozgással, és ha szükséges, átmeneti vagy tartós gyógyszeres kezeléssel" - ismerteti Vaskó doktor.


Hozzátette: éppen ezért mindazoknak, akik túlsúllyal küzdenek, magas vérnyomással és vércukorszinttel élnek, dohányoznak, fokozott a só- és az alkoholbevitelük, évente legalább egyszer ajánlott egy - akár csomagként is elérhető - kardiológiai kivizsgáláson részt venniük, amelynek elemei a szakorvosi vizsgálaton túl a vérnyomás-ellenőrzés, a BMI-meghatározás, a nyugalmi- és terheléses EKG, a nagylabor, a szívultrahang és az arteriográfos érvizsgálat. Az így kapott eredmények megnyugtathatnak vagy idejében megkezdhetővé válik általuk a szükséges kezelés. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +36 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban kedden délelőtt a derült időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag