Mit jelez a jéghideg láb?

A jéghideg, esetleg megbénuló, megkékülő láb az úgynevezett Raynaud-jelenségre utal. Ez a szervezet túlzott reakciója, hogy védje a létfontosságú szervek hőmérsékletét.

Az újabb részleteket tesz közzé a Raynaud-betegségről. Ha már kelt úgy ki az ágyból, hogy jegesnek érezte a lábát, érdemes meghallgatnia a németországi Gutenberg Egyetem munkatársainak magyarázatát. A bőr alatti erek a hidegségre egy védekező reflexszel reagálnak: ezen erek szűkülete gátolja a mikrokeringést, ami lehetőséget teremt arra, hogy a szervezet megóvja az életfontosságú belső szervek hőmérsékletét.

A reakciót alapvetően az adrenalin és a noradrenalin váltja ki, mely az érszűkületet a simaizmok összehúzódásán keresztül éri el. Egyesek túl erősen, vagy hibásan reagálnak, ezt nevezik Raynaud-jelenségnek, amikor stressz vagy hideg inger hatására a végtagok ujjai és a talp a kieső keringés miatt lebénulnak, és kéken elszíneződnek.

Dr. Martin Michel professzor és munkatársai az erek izomszövetéből vettek szövetmintákat egészséges önkéntesekből, illetve egérfarokból - ennek keringése igen hasonló az emberi bőréhöz. Az adrenalin az alfa-receptorokon keresztül hat, a kutatók azt feltételezték, hogy a hiba vagy magát a receptort, vagy annak szabályozását érinti. Érdeklődésük így fordult az Epac és Rap1 molekula felé. Pár éve feltárták, hogy az alfa-receptor 2C altípusa a család többi tagjával szemben nem a sejtmembránban helyezkedik el, és normálisan nem is hat az erek keresztmetszetére. Azonban a most leírtak szerint stressz hatására ingerületbe kerül, hogy megóvja a maghőmérsékletet - Raynaud-betegségben vélhetően ez a mechanizmus szenved zavart.

Mindazonáltal betegségnek kétféle formája ismert. Az elsődleges 15-25 éves kor között kezdődik, és nőket, valamint hideg területen élőket gyakrabban érint. Megelőzésként meleg ruhák viselését, a légkondicionáló kerülését, valamint a hideg, fagyasztott ételek csupán kesztyűben való érintését ajánlják. A másodlagos Raynaud autoimmun betegségekhez (például szkleroderma, lupusz, Sjögren-szindróma ) kötött.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra