Meglepő bajt okozhat a terhesség

HáziPatika

Kockázatos lehet a férfiak számára, ha olyan nőtől kapnak vért, aki korábban volt már terhes - mutatta ki egy frissen megjelent holland tanulmány.

Ön tudja, milyen a vércsoportja? Hamarosan alig 30 másodperc alatt is meg lehet majd határozni a vér típusát - részletek itt.

A tanulmány szerint az említett szituációban 13 százalékkal magasabb a halálozási kockázat, mint ha valamely férfi férfidonortól származó vérkészítményt kapna. Bár az eredmények alátámasztására további vizsgálatok szükségesek, amennyiben beigazolódik a Leiden Egyetem szakembereinek felvetése, úgy jelentősen megváltoztathatja a vérátömlesztésre vonatkozó előírásokat.

A kutatás során több mint 31 ezer személy adatait analizálták, akik vörövérsejt-transzfúzión estek át Hollandiában 2005 és 2015 között. Olyan páciensekre fókuszáltak, akik kizárólag egyetlen embertől kaptak vért, így a felajánlók tekintetében el tudtak különíteni három kategóriát: egy férfi donorokat tartalmazó csoportot, illetve két női csoportot attól függően, hogy voltak-e már korábban áldott állapotban. A résztvevőket átlagosan egy éven át követték nyomon a transzfúziót követően.

Nem mindegy, kitől kapnak vért a transzfúzióra szoruló férfiak
Nem mindegy, kitől kapnak vért a férfiak

A vizsgálati időszak során összesen mintegy 4 ezer résztvevő hunyt el. Ezer főre levetítve évente 101 haláleset történt azon férfiak körében, akik terhességen már átesett nőtől kaptak vért. A többi női donor esetében ez a szám csupán 78, férfi donoroknál pedig 80 volt, a különbség tehát jelentős. Az eltérések ugyanakkor csak az 50 éves vagy fiatalabb recipienseknél jelentkeztek. A nőkre egyáltalán nem volt kihatással a felajánló csoportbeli hovatartozása.


A jelenség okai egyelőre tisztázatlanok, ráadásul a tanulmánynak is voltak olyan korlátai, amelyek jelentősen árnyalják a képet. Mindenesetre a kutatók úgy vélik, hogy talán olyan antitestek és egyéb immunrendszeri faktorok idézhetik elő a problémát, amelyek a terhesség során fejlődnek ki a női szervezetben. Közismert, hogy ritkán egy súlyos, akár halálos kimenetelű állapot is felléphet a vérátömlesztéssel kezelt betegeknél, az úgynevezett transzfúzióval kapcsolatos akut tüdőkárosodás (TRALI). A holland tudósok szerint ennek kiváltásában játszhatnak szerepet az említett immunrendszeri tényezők.

Forrás: livescience.com

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Délelőtt a Dunántúlon közepesen gomolyfelhős, másutt gyengén fátyolfelhős vagy derült idő várható csapadék nélkül.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag