Mától hármas fokozatú a hőségriadó

Vasárnap különösebb probléma nélkül vészelte át az ország a hőségriasztás első napját. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) öt locsolóautóval három műszakban éjjel-nappal hűti az utakat. Az 5-7 köbméter vizet szállító gépkocsikkal napközben elsősorban a villamossíneket locsolják. Az autóbuszsofőrök könnyített munkaruhában, rövidnadrágban és rövid ujjú felsőben dolgozhatnak, nem kötelező a nyakkendő viselése. A járművezetők két palack citromlevet, a végállomásokon hideg ásványvizet kapnak. Öt locsolóautó hűti folyamatosan a fővárosban az utakat, a buszsofőrök rövidnadrágban vezethetnek, a lakosságot pedig fokozott óvatosságra inti a tiszti főorvos a rendkívüli hőség miatt. Vasárnap a közlekedési tárca a rendkívüli hőség miatt feloldotta a kamionstopot, azaz: az áruszállítóknak nem kellett az utakon kényszerpihenőre megállniuk - tájékoztatta lapunkat Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Hozzátette: vasárnap különösebb probléma nélkül vészelte át az ország a hőségriasztás első napját. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) öt locsolóautóval három műszakban éjjel-nappal hűti az utakat. Az 5-7 köbméter vizet szállító gépkocsikkal napközben elsősorban a villamossíneket locsolják. Az autóbuszsofőrök könnyített munkaruhában, rövidnadrágban és rövid ujjú felsőben dolgozhatnak, nem kötelező a nyakkendő viselése. A járművezetők két palack citromlevet, a végállomásokon hideg ásványvizet kapnak. Mától - az országos tiszti főorvos utasítására - már hármas fokozatú hőségriadó van érvényben, mert az elkövetkező öt napban 27 foknál is magasabb lesz a napi átlaghőmérséklet. Az ilyen nagy hőség fokozottan terheli a szervezetet, harmadával növeli a napi halálozást. Az egészségügyi intézményeknek, kórházaknak fokozattan oda kell figyelniük, hogy hűtsék betegeik testhőmérsékletét, és a szokásosnál jóval több folyadékot adjanak. Ennél a fokozatnál a kánikula miatt működésbe lép egy riasztási lánc, amely arra szolgál, hogy a rendkívüli helyzetben a hatóságok azonnal intézkedni tudjanak. A riasztás az Országos Meteorológiai Szolgálattól indul, amely folyamatosan tájékoztatja az ÁNTSZ-t a várható időjárásról. A tisztiorvosi szolgálat tartja a kapcsolatot a kórházakkal, a háziorvosokkal, a védőnői szolgálatokkal és az önkormányzatokkal, amelyek szükség esetén összehívják a védelmi bizottságot. A harmadfokú hőségriasztásnál már a katasztrófavédelemnek is készenlétben kell állnia. Feladatuk a lakosság tájékoztatása, valamint információk gyűjtése arról, hogy szükség esetén mely légkondicionált középületekbe mehetnek a rászorulók. Szintén listát készítenek az autópályák melletti áruházakról, hogy az esetlegesesen dugókban rekedőknek ivóvizet tudjanak biztosítani. A katasztrófavédelem arra is fölkészült, hogy a nagy hőségben esetleg áramkimaradások lennének - ebben az esetben áramfejlesztőket biztosít a közintézményeknek, a kórházaknak. Szombaton a kormányszóvivői iroda felhívta a figyelmet arra is, hogy továbbra is érvényben van a korábban elrendelt tűzgyújtási tilalom. Ezért a kijelölt tűzrakó helyeket sem szabad használni. Az ÁNTSZ azt kéri a lakosságtól, hogy napközben tartsa becsukva az ablakot, lehetőleg éjszaka szellőztessenek. Aki csak teheti, a hőségriadó alatt kerülje a megerőltető fizikai munkát. A melegben fogyaszszon mindenki sok folyadékot, az útnak indulók vigyenek magukkal legalább egy palack ásványvizet. A ruházat legyen szellős, világos színű. A rendszeresen gyógyszert szedők beszéljenek kezelőorvosukkal, hogy a nagyobb folyadékbevitel miként befolyásolja a készítmény hatását. (Jó tudni, ha a szobahőmérséklet 25 fok fölé emelkedik, az orvosságokat célszerű a hűtőben tárolni.)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra